„Jöjjön, aminek jönnie kell”

– Legutóbb kétszer talált a hálóba, előtte gólok, gólpasszok… Nagyon megy önnek mostanában a játék.
– Szerencsére most összejön minden – kezdte Vas János. – Viszont előtte volt két hónap, októbertől december végéig, amikor egyáltalán nem sikerült semmi. Nagyon sokat gondolkodtam azon, mi lehet az oka.

– Pedig annak idején már a szezon első meccsén betalált…
– Igen, de aztán valahogy hosszú ideig nem jött össze semmi. Közben sem játszottam rosszul, csak épp azok a bizonyos apróságok hiányoztak, amelyektől előrébb léphettem volna. Én meg egyre inkább próbálkoztam, erőltettem a bonyolultabb megoldásokat, mert éreztem, hogy többet várnak tőlem… Ettől persze még kevésbé sikerültek a dolgaim.

– Edzője bátorította?
– Vele sokat beszélgettünk, próbált lelket önteni belém, mondogatta, hogy többre vagyok képes. Ezt persze én is tudtam magamról, csak rá kellett találnom a megfelelő játékra, a megfelelő hozzáállásra. Végül aztán leültem, végiggondoltam, min kell változtatnom.

– Mire jutott?
– Elhatároztam, hogy nem várok túl sokat magamtól, csak élvezni fogom a hokit. Most már sokkal nyugodtabban, magabiztosabban kezelek minden helyzetet a pályán, nem a nehéz, kockázatos megoldásokat választom, hanem az egyszerűbbeket, amelyek aztán legtöbbször jónak is bizonyulnak.

– Gondolom, még jobban örülne a góljainak, ha a csapat sikere társulna hozzájuk, ám utolsó öt meccsüket elveszítették, és nincsenek rájátszást érő helyen.
– Ez természetesen így van. Nem jó keserű szájízzel lejönni a pályáról, főleg, miután jól ment a játék. A legutóbbi két gólomra is mondhatjuk, hogy semmit sem ért, hiszen ismét kikaptunk.

– Ilyenkor mit szólnak az edzők? Zeng az öltöző a kiabálásuktól?
– Nem, szó sincs ilyesmiről. Minden vereség után a pozitívumokat nézik, próbálják kiszűrni, mi az, amit hasznosítani lehet egy-egy kudarcból. Nem kesergünk sokat, igyekszünk inkább minél hamarabb lezárni egy-egy rossz sorozatot, újat kezdeni, mondjuk, öt győzelemmel. Különben is, még csak a szezon felénél vagyunk, öt meccs ide vagy oda szinte nem is számít, inkább csak azért szeretnénk minél jobban szerepelni, hogy a végén ne kelljen izgulnunk.

– Most, hogy így formába lendült, gondolom, sok játéklehetősége van.
– Nem panaszkodhatom, sokat vagyok a jégen, bent vagyok emberelőnyben is, emberhátrányban is, szóval megkapom a kellő jégidőt.

– Bal- vagy jobbszélsőként?
– Voltam én már mindkettő sokszor. Amikor kevésbé ment a játék, az edzőm gyakran váltogatta, hová küld be, volt, hogy cserénként máshol játszottam. Az utóbbi néhány meccsen aztán már végig balszélső voltam.

– Az Iowa legutóbbi mérkőzését végignézte Doug Armstrong, a Dallas Stars általános menedzsere is, két gólját a szeme láttára szerezte. Nem tehetett rá rossz benyomást.
– Nyilván nem, de ez nem jelent semmi különöset. Mindenki igyekezett, ha már a „nagyfőnök” eljött megnézni a meccset, de ez minden. Számomra sem ez a fellépés volt a legfontosabb, inkább hogy minden alkalommal hasonló produkciót nyújtsak.

– Akkor az NHL-meghívót sem várja már holnapra?
– Most csak arra koncentrálok, hogy jól menjen a játék, a többi már nem tőlem függ. Jöjjön, aminek jönnie kell.

– Ez rendben van, de a Dallas Starsban most is öt újonc játszik, egymás után hívják társait a nagycsapathoz. Lassan ön következik a sorban…
– Ez néha nekem is eszembe jut, de igyekszem nem foglalkozni vele. Az a dolgom, hogy Iowában minél jobb legyek, azt pedig majd az edzők eldöntik, kit hívnak Dallasba.

– Miben kell még javulnia?
– Ó, mindenben. Szeretném, ha erősebben, pontosabban lőnék, a helyezkedésemen is kellene javítanom, de azért érzem, hogy fejlődöm. Ha valami nem megy egy-egy meccsen, azt másnap, az edzésen már igyekszem gyakorolni, ilyenkor sokszor tovább kint maradok a jégen.

– Akkor példát mutat a fiataloknak.
– Ott talán még nem tartunk, hiszen én is csak másfél éve játszom itt. Persze az igaz, hogy bár van egy-két veterán a csapatban, sok a még nálam is fiatalabb játékos, én is inkább közéjük tartozom.

– Megkedvelte Iowát?
– Igen, a feleségemmel nagyon szeretünk itt lenni, remekül érezzük magunkat, tökéletesen sikerült beilleszkednünk. A Starsból is mindenkivel jóban vagyok, a csapategység szempontjából ez a legjobb gárda, ahol valaha játszottam.

– És a szurkolók? Felismerik már?
– Fel, és ez csodálatos érzés. Remek drukkereink vannak, nagyon szeretik a hokit és minket is. Ha nem játszunk túl messze, idegenbe is jó néhányan elkísérnek, nemrég tartottunk közönségtalálkozót, jó két órán át osztogathattuk az autogramokat, annyian jöttek el.

– Szívesen látnánk önt itthon is. A válogatottba haza tud majd jönni?
– Ha bejutunk a rájátszásba, biztosan nem. Ha esetleg kiesnénk, akkor, úgy tudom, van rá esély.

– Legalább találkozhatna a francia bajnokságban szereplő testvérével. Tartják a kapcsolatot?
– Persze, interneten írogatunk egymásnak hetente többször is. Hála Istennek, Marcinak is jól megy a játék, legalábbis mindig azt írja, hogy lövi a gólokat.