Nem segített a spanyolokon

A spanyol futball az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején ugyanazzal a problémával küszködött, mint manapság: a remek kluberedmények mellett a válogatottbeli siker elmaradt. Az 1958-as vb-n ott sem volt az együttes, ám azt követően szinte csak spanyol klubok nyerték meg a nemzetközi kupákat: a Real kétszer a BEK-et (1959, 1960), a Barcelona kétszer a VVK-t (1959, 1960), emellett a Barca és a Real BEK-döntős (1961, 1962), az Atlético KEK-győztes (1962) volt, a Valencia pedig VVK-t nyert (1962).

Az 1962-es chilei vb-re érett már egy kiugró válogatotteredmény.

Máig nyitott kérdés, hogy Puskás Ferenc mennyire ambicionálta, hogy spanyol válogatott legyen, vagy egyfajta nyomás hatására mondott igent a chilei vb előtt. Puskás spanyol honosítása elsősorban a Real érdekeit szolgálta, mert abban az időben legfeljebb két külföldi játszhatott a klubokban. Pancho 1958. augusztus 11-én kapta meg a spanyol állampolgárságot. Ahogyan Szöllősi György Puskás című könyvéből megtudhatjuk, maga az államfő, Francisco Franco szignálta a papírokat. A kommunizmust gyűlölő tábornok általában csak egyet kért az állampolgárságért folyamodó magyaroktól: „Rendben, csak kommunisták ne legyetek!”

Az eltiltás elől is menekülnie kellett

A kinti magyarok esetében ettől nem is kellett tartania. Ugyanakkor Barcs Sándor egykori UEFA-alelnök és MLSZ-elnök az 1962-es vb után a Magyar csapattal Chilében című könyvében azt állítja, hogy amikor Dél-Amerikában találkoztak, s szóba került köztük az állampolgárság kérdése, Puskás Ferenc ezt így kommentálta: „A rosseb akart ezeknek játszani. De eltiltottak volna egy évre. És harmincöt éves fejjel én ezt már nem bírom ki…”

Lehet, hogy így volt, de az sem kizárt, a legendás játékos megszondázta Barcs Sándort, vajon hogyan reagál az eltiltás kifejezésre. Tudniillik a sportvezető vastagon benne volt abban, hogy Öcsit tiltsák el a Honvéd dél-amerikai túrája miatt. Puskás Ferenc pedig Koltay Gábor róla készült filmjében bevallotta, az eltiltással való fenyegetés miatt nem tért haza. Barcs a játékossal tárgyaló MLSZ-küldöttség egyik vezetője volt, amely Bécsben végül úgy állt fel az asztaltól, hogy Puskás Ferencet súlyosan meg kell büntetni. Igaz, öt évvel később Barcs könyvében elismerte, „…a túlzott erélyesség mellett nem ártott volna egy kis rugalmasság, egy kis vezetői ügyesség és mindenekelőtt néhány emberi szó”. ---- Helenio Herrera nem volt nagy Mágus

Az 1962-es vb-n – ne feledjük, a világbajnokság előtt két héttel rúgott Puskás három gólt a BEK-döntőben(!) – Helenio Herrera és Hernández Coronado irányította a válogatottat. A később Mágusként emlegetett Herrera 1958-től 1960-ig a Barcelona trénere volt, az összesen 16 trófeát begyűjtő szakember a Barcával öt címet nyert. Állítólag azért kellett távoznia, mert nem jött ki Kubala Lászlóval, a csapat sztárjával. Herrera 1959-től 1962-ig dolgozott a válogatottnál. A spanyol színekben az 1961. november 12-én Casablancában, a Marokkó elleni vb-selejtezőn (1:0-ra a spanyolok nyertek) debütáló Puskás később diplomatikusan csak annyit mondott róla, ha nem védekező taktikával játszatja a csapatot, akkor Spanyolország jobban szerepelt volna a vb-n. Herrera később az Internél lett a catenaccio atyja, vélhető, hogy futballról alkotott filozófiáját már korábban sem az offenzív csatárjátékról alkotott idea hatotta át. Barcelonában játékosa, Czibor Zoltán egyszerűbben fogalmazott: „Annyit értett a futballhoz, mint disznó a kamatszámításhoz.”

Nem csak Herrerával volt baj. A válogatottat öregnek tartották, vagy legalábbis öregurasnak. A csapaton belül voltak generációs problémák, a vb előtt San Sebastianban volt is egy edzőmeccs, amelyen az öregek – Di Stéfano, Suárez, Gento, Santamaría – 5:0-ra lemosták a fiatalokat. Suárez vállalta, hogy jobbösszekötőt játszik annak érdekében, hogy a Puskás, Gento balszárnyat ne kelljen megbontani.

Sohasem felejtette el a magyarokat

Az élet azonban mindent átírt: Di Stéfano megsérült, Pancho lett a középcsatár, Suárez hiába került a helyére – a spanyolok szégyenszemre kiestek. Igaz, hogy csoportjukban játszott a két későbbi vb-döntős, a győztes Brazília (1:2) és az ezüstérmes Csehszlovákia (0:1), valamint Mexikó (1:0), de Puskásék utolsó helye a csoportban blama volt. Brazília ellen a Népsport tudósítása szerint Puskás gólpasszt adott, ezzel vezettek a spanyolok. Puskás úgy emlékezett, hogy a Mexikónak rúgott gólban volt benne. Végeredményben teljesen mindegy, mert a vb-t követően többet már nem húzta fel a spanyol válogatott mezét.

Puskás mindig is magyarnak vallotta magát – a chilei vb-n nem mulasztotta el meglátogatni válogatottunkat –, ugyanakkor nem felejtette el, hogy a spanyolok befogadták, második hazára lelt.

Könnyen előfordulhatott volna, hogy továbbjutása esetén a spanyol válogatott a magyarok ágára kerül.

Lehet, a sors akarta, hogy ne így legyen. ---- Gólok és tréfák zsákszámra

Luis Suárez, az első spanyol labdarúgó, aki profiként Olaszországba szerződött, ellenfélként és csapattársként is szívet melengető emlékeket őriz Pancho Puskásról. Az egykori zseniális balösszekötő a maga korában világrekordnak számító 142 ezer dollárért szerződött át a Barcelonától az Internazionaléhoz. Még a Barca játékosaként 1960-ban megkapta az Aranylabdát. Katalóniában Kubalával, Kocsissal, Evaristóval és Cziborral alkotott legendás csatársort, de az Inter Jair, Mazzola, Peiro, Suárez, Corso ötös fogata sem kevésbé híres. Nemcsak a Real–Barca rangadókon volt Öcsi ellenfele, hanem az Interrel az 1964-es BEK-döntőn is. A válogatottban rövid ideig csapattársak voltak. Jelenleg Milánóban él, az Inter technikai igazgatójaként dolgozik – itt hívtuk fel telefonon.

„Pancho négy spanyol válogatottsága közül három az 1962-es chilei világbajnokságra esett, s nem rajta múlt, hogy a Rimet-kupa helyett keserű emlékekkel voltunk kénytelenek hazatérni Vina del Marból, csoportmeccseink színhelyéről. Mert bizony Helenio Herrera irányításával esélyesnek számítottunk, a Del Sol, Suárez, Di Stéfano, Puskás, Gento csatársornak nem lett volna párja, csakhogy Di Stéfano már a csehszlovák meccs előtt megsérült – amit egy nullára elveszítettünk –, aztán a centerhalf Santamaría és Del Sol is kidőlt a sorból, s végül a brazilok ellen én sem játszhattam. Ennek ellenére egy nullára vezettünk Adelardo góljával, s rúgtunk még egyet, de azt a bíró érthetetlenül érvénytelenítette. Kettő egyre fordított Brazília, kiestünk, s ezzel Pancho válogatottbeli karrierjének is vége lett” – mondta a 71 éves legenda.

A Puskás Ferencnél hét évvel fiatalabb Suárez példaképének tartotta a Száguldó Őrnagyot.

„Testközelből tapasztalhattam, hogy Puskás tényleg a valaha volt egyik legnagyszerűbb, a kapura legveszélyesebb futballista volt. Társnak ideális, ellenfélnek pedig gáláns, sportszerű. A legélesebben azonban az maradt meg bennem, hogy állandóan kész volt a tréfára. Ezt még Magyarországról hozhatta magával – de sohasem szégyenítette meg a viccek elszenvedőit, a poénjaiból is szeretet áradt…”