Kapitális hibák miatt veszítettünk

Régóta a levegőben lóg a kérdés: mikor lesz képes átlépni a saját árnyékán a magyar válogatott? Azaz: annyi biztató jel, barátságos mérkőzéseken elért siker után végre tud-e győzni tétmérkőzésen egy, a ranglistán jóval előkelőbb helyen álló csapat ellen? Itt volt a kiváló alkalom a bizonyításra, az önbizalmat növelhette, hogy Norvégia még sohasem nyert Magyarországon, és ezúttal tényleg nem tisztességgel kiharcolt döntetlenre, hanem győzelemre, igazi futballsikerre vágyott minden szurkoló a stadionban és azok is, akik netán a kerítésen kívül rekedtek.

Az álomból gyorsan rémálom lett

Senki nem hitte volna, hogy ebből az álomból rémálom lesz...

Már az első percekben kiderült, ezt az esetleges sikert sem adják olcsón. A norvégok szervezetten, remek fizikai adottságaikra építve futballoztak, a magyar játékosoknak így minden méter előrejutásért meg kellett dolgozniuk, hátul pedig elsősorban a beívelések hárítása adott nehezen megoldható feladatot. Tudni lehetett, nem lehet látványos mérkőzésre számítani, és egy-egy hiba akár végzetessé is válhat a hatalmas küzdelemben. Sajnos az első súlyos hibát a magyar válogatott követte el, és ez azonnal meg is bosszulta magát.

A bekapott gól felpaprikázta a magyar csapatot, vezetett néhány már-már veszélyes támadást, de ezek, mint sziklán a hullám, rendre megtörtek az áthatolhatatlannak tűnő norvég falon. A nagy, de eredménytelen csata szemlátomást kezdte felőrölni a magyar játékosok erejét és figyelmét, ezért szép lassan szét is esett a játékuk.

Szörnyű volt nézni a vergődő futballt

Aztán egy újabb elképesztő védelmi hiba, majd a szünet előtt egy parádés kapáslövés már háromgólos vezetéshez juttatta a támadásban semmi különöset sem produkáló norvégokat, akik elsősorban az ajándékainknak köszönhetően lényegében helyzet nélkül jutottak tekintélyes előnyhöz egy félidő alatt.

A magyar válogatott ettől kezdve azért játszhatott csak, hogy a dühösen tüntető szurkolók rokonszenvét és megbecsülését visszaszerezze. Bozsik Péter szövetségi kapitány tán ezért is nem cserélt, mondván, akik elszúrták az első félidőt, azok köszörüljék ki a csorbát, már amennyire háromgólos hátrányban ez lehetséges...

Nem is sikerült. Ez sem.

Ezek a játékosok már alkalmatlanok voltak erre. Idegesen, elképzelés és meggyőződés nélkül futballoztak, hátul pedig hibát hibára halmoztak. Szomorú, de több, helyzetig jutó norvég akció magyar játékostól indult, John Carew olykor egymaga bolondított meg három védőt, a negyedik gól előtt pedig Ole Gunnar Solskjaer olyan szabadon lépett ki, mintha nem is lett volna magyar hátvéd a pályán. A magyar támadások pedig abból álltak, hogy a norvég tizenhatos és a felezővonal között passzolgattuk a labdát – kilátástalanul, ötlettelenül, a vendégvédőket különösebb küzdelemre sem kényszerítve.

Totális csőd volt, leszerepelt a csapat

Totális csőd volt ez, csúnyán leszerepelt a magyar válogatott. Különösen azért is fájó ez, mert nem egy világklasszisokkal teletűzdelt szupercsapat gyalázta meg, hanem derék iparosemberek verték meg Budapesten a mieinket nagyobb erőfeszítések nélkül. Maradtunk tehát az árnyékban, nem sikerült azon túllépni. A végén még örülhettünk, hogy nem nőtt tovább a különbség, és megúsztuk négy kapott góllal. Nemhogy a bravúr nem sikerült, a magyar válogatott a siker esélyének a közelébe sem került, igen gyatra rajtot vett az Európa-bajnoki selejtezőn, és óriási lelki teherrel léphet majd pályára szerdán Bosznia-Hercegovinában. ---- Mestermérleg
Bozsik Péter, a magyarok szövetségi kapitánya: - Olyan mérkőzés volt ez, amelyen a norvégoknak minden sikerült, s ráadásul mi is nagyon sokat segítettünk nekik. Az első két gólt ajándékba adtuk, és később is követtünk el bődületes hibákat.
Aage Hareide, a norvégok szövetségi kapitánya: - Sokat elemeztük a magyarok játékát, nehéz meccsre készültünk, de minden eldőlt már az első félidőben. Játékosaim fegyelmezetten futballoztak, és… fekete napot szereztek a magyar labdarúgásnak.

A játékvezető értékelése
Pieter Vink (6): a holland bíró alapvetően nem vezette rosszul a találkozót, súlyosat hibázott a norvégok második gólja előtt, amikor Király Gábor szabadrúgása után a labda még nem volt játékban, mert a tizenhatoson belül szerelték Lőw Zsoltot.

StatisztikaNS-vélemény: Szánalom

A norvég meccs felzárkózott legfájdalmasabb futballkudarcaink mellé, s együtt emlegetik majd megannyi másikkal... Aki itt volt szombat este a Szusza Ferenc Stadionban, életre szóló élményt kapott, soha nem fe-lejthetőt. A norvégok elégedett vigyora, a szorgosan jegyzetelő rivális, Fatih Terim török kapitány hihetetlen arckifejezése és a magyar válogatott minden elképzelést nélkülöző játéka. Futballunk ezen a nyáron soha nem látott mélységekbe zuhant, és az a legfájdalmasabb az egészben, hogy a józanabb szurkolók már nem dühöt, sokkal inkább szánalmat éreztek a magyar labdarúgók iránt.

S ez sokkal lehangolóbb, mint több ezer torok elkeseredett üvöltése...

----
Király Gábor: három gólban súlyosan benne volt, s ez végzetesnek bizonyult. Hiába védett háromszor is bravúrral, a teljesítménye kritikán aluli volt

Fehér Csaba: javára szól, hogy ő legalább nagy bakit nem követett el… Az égimeszelő John Carew rendre megbolondította, sok labdát eladott

Juhász Roland: akart, de az általa irányított védelem csődöt mondott. Mentségére szóljon, hogy nem voltak mellette jó futballisták

Éger László: óriásit hibázott, a lassúsága szinte üvöltött a meccsen. Az eladott labdája még a grundon is súlyos hiba, nemhogy válogatott meccsen…

Lőw Zsolt: gyáván futballozott, ezért is vesztett el több labdát. Látszik, hogy nem magas színvonalú bajnokságban játszik

Molnár Balázs: darabos, látható, hogy nem válogatott szintű játékos, legfeljebb azért van a csapatban, mert a kapitány kedveli…

Horváth András: jócskán adós maradt az elfogadható produkcióval, azonban egy lövése most is volt, de ez ezen a szinten túlságosan kevés

Dárdai Pál: hajtott, de több pozitívum nem mondható el róla, igaz, egyetlen akaratos futballistaként elveszett a norvég óriások között

Huszti Szabolcs: akart, küzdött, ám a gyorsasága nem kamatozott. Ennek ellenére még ő próbálkozott a legtöbbet a beadásokkal – magára maradt

Gera Zoltán: olyan szürke volt, mint Király Gábor mackóalsója… Nem volt a csapat vezéregyénisége, hozta a kötelezőt: berúgta a tizenegyest

Sowunmi Thomas: tűélesen látszik, nem jelent megoldást a csatárgondokra. Nincs csapata, nincs ereje, és a képzettsége is nagyon kevés ezen a szinten…