Argentínában áll a bál – máris riói a hangulat

Az olasz játékvezető, Roberto Rosetti már egy órája véget vetett a mind az argentinok, mind a szerbek számára örökké emlékezetes találkozónak (igaz, az nem mindegy, ki hogyan gondol vissza rá…), amikor a dél-amerikai együttesért szorítók még mindig a helyükön voltak. Azaz dehogy voltak a helyükön: jobbra-balra, föl-le ugrálva istenítették a 6–0-s győzelmet elérő csapatot, még Oscar Ustarit, a harmadik számú kapust is a mennybe emelték (tény: rendesen viselkedett a kispadon, a gólörömből pedig éppúgy kivette a részét, mint a pályán lévők). Ha ezzel nem sértenénk meg az argentinokat, akár azt is írhatnánk: a hangulat a riói karnevált idézte...

A kék-fehérekért szorítók jelzőit aligha lehet fokozni, de hallottunk olyan „semleges” véleményeket, amelyek talán még a fanatikusok szemébe is könynyeket csalnak. Svájc korábbi szövetségi kapitányának, a manapság a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megbízásából az egyes mérkőzések legjobbjait megválasztó Roy Hodgsonnak ezúttal nem kis fejtörést okozott, hogy kire adja le voksát, a kiváló szakember utólag elismerte, hogy a torna során most volt a legnehezebb dolga.

„Végül Juan Román Riquelme lett a befutó, mégpedig azért, mert az argentinok szenzációs támadójátékát ő vezényelte. Amikor csak tehette, kérte a labdát, és kilencvenkilenc százalékban jól is oldotta meg a helyzetet. Remélem, nem gondolja senki, hogy rosszul döntöttem” – magyarázkodott a szakember, nem mintha bárki is számon kérte volna rajta, hogy miért éppen az argentinok 10-es dresszben futballozó ásza volt nála a első számú sztár.

A Roy Hodgson társaságában dolgozó, a meccset a FIFA kérésére elemző Mezey György sem elégedett meg az átlagos analízissel.

„Kimagaslóan jó teljesítményt láthattunk egy kimagaslóan jó csapattól, amelyet kimagaslóan jó futballisták alkotnak” – értékelt a vb magyar „résztvevője”.

Később a vesztes félre is kitért, mondván, Szerbia-Montenegró igyekezett tudása legjavát nyújtani, ám ez ezúttal kevés volt – még a tisztes helytálláshoz is. A bántás legkisebb szándéka nélkül tesszük hozzá, a nemzetközi szövetség illetékesei jobb szakembert nem is találhattak volna erre a feladatra, hiszen ha valakinek, Mezey Györgynek van tapasztalata abban, hogyan kell egy 6–0-s kudarcról nyilatkozni, hiszen 1986-ban ő volt a szovjetektől megalázó vereséget szenvedő válogatott szövetségi kapitánya...

A számok amúgy mindennél – és mindenkinél – többet mondanak.

A hat rúgott gól (érdekes, egytől egyig lábbal érték el találataikat az argentinok) sem semmi, sőt, de akkor mit írjunk arról az 55 másodpercről, ami a szerbek számára örökkévalóságnak tűnhetett? Az alázás (mert az a szituáció tényleg az volt) a 30. percben Javier Mascherano labdaszerzésével kezdődött, hogy aztán öt másodperc híján egy perc teljen el úgy, hogy társai 23 érintéssel eljussanak a rivális kapujáig, majd Hernán Crespo sarkalása után Esteban Cambiasso a léc alá emelje a labdát. Dragoszlav Jevricsnek esélye sem volt a hárításra, ezért nem is irigyeljük – legfeljebb azért, mert ennek az élmény- és ritkaságszámba menő támadásnak igazán közeli szemlélője volt…

Zárásként idézzük még a meccsen duplázó Maxi Rodríguezt: „Hihetetlen volt ez a mérkőzés, ennél bővebben nem is tudom kommentálni.”

Hát ha ő sem, akkor mi sem. ---- A ---- A