Az érmek vidám története

Beleásva magunkat a múltba, arra a felismerésre jutottunk, hogy a 2002. évi antalyai Eb óta csak Tancsics László szállított érmet a felnőtt-kontinensviadalokról. A lengyelországi Wladyslawowóban május 2. és 7. között megrendezett eseményen lemásolta két esztendővel korábbi, kijevi produkcióját: összetettben felállhatott a dobogó harmadik fokára, sőt szakításban ezüstérmet akasztottak a nyakába. Más kérdés, hogy a BKV Előre 56 kilósa csak a verseny másodnapján tudta meg, hogy a harmadik helyen végzett, ugyanis az örmény Arszen Tamrazjanról utólag derítették ki: szakításban négyszer kísérletezett…

– Megkapta már a bronzérmet?
– Igen, Szalay György szövetségi kapitánytól kaptam meg – mondta Tancsics. – Ő vette át Wladyslawowóban, mert mire kiderült az örmény huncutsága, én már hazarepültem.

– Számított ilyen remek helytállásra?
– A hat közé szerettem volna jutni, illetve ha kijön a lépés, és jól sikerül a fogyasztás, szakításban összejöhet a bronz.

– Figyelembe véve a sportág hazai pokoljárását, egyfajta újjászületésnek is felfoghatjuk az eredményt?
– Nem kell túlmisztifikálni. Maradjunk annyiban, hogy jókor jött a siker a magyar súlyemelésnek, no és nekem is önbizalmat, lelkierőt ad.

– Miként jutott arra az elhatározásra, hogy megmásítja döntését, miszerint visszavonul a válogatott versenyzéstől.
– Az új vezetőség meggyőzött, sokat beszélgettünk. És nem utolsósorban az új szövetségi kapitány, Szalay György hite és elszántsága fogott meg.

– Mit csinált azután, hogy Athénban letette a súlyokat, és csak tavaly áprilisban vette fel újra.
– Úgy éreztem, nem bírom már el a válogatott szerepléssel járó terhet. Az év végéig pihentem, megszereztem a jogsit, majd 2005 januárjában egy számítástechnikai cégnél helyezkedtem el. Raktárosként, árubeszerzőként melóztam, aztán két és fél hónap után ráuntam. Rosszabb arra gondolni, hogy te jó ég, még harminc év a nyugdíjig, mint arra, hogy még két hónap, és vége az edzőtábornak.

– Nem először akarta abbahagyni, de úgy tűnik, kellően optimista a folytatáshoz.
– Most nincs rajtam nyomás. Az olimpiát megelőző másfél év hihetetlenül fárasztó volt, elvárták tőlünk a jó szereplést, és mi görcsösen szerettünk volna megfelelni. Most más a helyzet: jók az edzések, öröm dolgozni, kifejezetten élvezem a súlyemelést. Szalay György mindig azzal biztatott minket: csak semmi görcs, vidáman emeljünk, hiszen elvégeztük a munkát.

– De az érmekkel óhatatlanul visszakerül a darálóba, hiszen ki mástól remélik az újabb sikereket, mint aki eddig is hozta magát.
– Nem hiszem, hogy olyan sokat várnának tőlem a szeptember végi világbajnokságon, amely már kvalifikációs versenynek számít a következő olimpiára. Wladyslawowóban óvatos versenyzést mutattam be, amire még rá lehet tenni egy-két lapáttal, de én már a tizedik hely megszerzését is nagy tettnek könyvelném el Dominikán.