Ezen Európa is csak csodálkozik

A srácok egyszerre értek az ajtóhoz. Az ukrán és a magyar csapat két-két futballistája éppen egy időben lépett volna be az étterem ajtaján. Mivel mind a négy csapat, vezetőstül, edzőstül, plusz az UEFA küldöttsége (a főszervezőtől az ellenőrön át egészen az utolsó partjelzőig), egy helyen étkezik, a hasonló találkozás nem szokatlan. Mégis… Ez most más volt, mint a többi. Senkit meg nem bántva: a fegyelmezett, amúgy csendes ukránok láthatóan kőkemény kiképzést kapnak, de az udvariasság nem az erősségük, arra a futballiskolában kevesebb időt fordíthatnak: eddig ugyanis másokat észre sem véve, néha – elnézést a szóért, de ez a kifejező – úgymond pofátlanul beelőzve, mindig elsőként léptek át a küszöbön.

Kedd estig.
Akkor ugyanis a két ukrán srác, meglátva a piros-fehér-zöld, Hungary feliratú melegítőt a mieinken, oldalra léptek, szabad utat engedve nekik. Lám, egy ilyen apró közjátékból is kiderülhet az, amit a magyar játékosok ott, az étellel roskadásig telt asztalok felé haladva észre sem vettek: bizony megnőtt a tekintélyük. Ez az elismerés egyik, nyilvánvalóan nem tudatos kifejezése. A kedd délután kapott négy gól tönkretette a vesztesek estéjét, és gyaníthatóan még sokáig nyomasztani fogja az ukrán küldöttséget – és most nem a káröröm szól belőlünk.

Érdekes szociológiatanulmány témája lehetne amúgy a következő: az egyetlen továbbjutó helyért versengő négy csapatnak az UEFA előírása szerint egyazon szállodában kell laknia, hogy a fiatalok azonos feltételek mellett készülhessenek a meccsekre, ne jelenthessen előnyt, ha valakinek van módja az úszómedencével, szaunával, minden kényelemmel ellátott helyen megszállni azzal szemben, aki csupán egy külvárosi, kevésbé elegáns, esetleg zajos környéken épült motelt engedhet meg magának. Na most: a magyar asztaltól öt lépésre étkezik az ukrán delegáció, mögöttük hátrébb a svédek asztala (a svédasztal amúgy középen található…), a portugálok – ennyit igazán jelenthet a hazai pálya előnye – a többiektől távolabb, a jókora terem túlsó végében falatoznak. A tanulmány témája: a pillantások, a szavak nélküli gesztusok változása a torna ideje alatt, az eredmények alakulásának tükrében. Az ukránok magabiztossága nem csökkent, amikor ikszeltünk a házigazdákkal, mintha azt sugallta volna akkor a tekintetük: na, gyertek csak, ellenünk villogjatok, döntsük el, ki a legény a gáton!
Eldöntötték a pályán.

Azóta a szomszédos asztaltól felénk sem néznek: a korábbi, esetleg a mi érzékenységünk miatt lekezelőnek tűnő pillantások a 4–0-s magyar győzelem után elfogytak. Ha már kikerülhetetlen a találkozás, előre köszönnek, de inkább rá sem néznek a magyarokra. Mindez nem jelent semmit, de ne tagadjuk: azért nem is esik rosszul. Mint ahogy az sem, hogy a svédek analizátora, bizonyos Germund Nilsson, aki csak a mieinket térképezte fel Ukrajna ellen, már a szünetben csóválta a fejét.
„Nem udvariaskodom, de már most látom: pokoli nehéz dolgunk lesz önök ellen – mondta a sárga melegítős úriember. – A kilences fiú, kimondom, klasszis, mindent tud a futballból, amit kell, kész labdarúgó. A csapatkapitány úgy vezényel, hogy öröm nézni, tudom, ő a Sampdoria légiósa, most már értem, miért kell ez a fiú az olaszoknak. A tizenhetes? Sok felnőtt szeretne ilyen bivalyerős lábakat, és az a bal láb nemcsak elképesztően izmos, hanem érzi is a labdát. A védőket fejjel nehéz megverni, a kapus magabiztos…”

Ha nem kezdődött volna el a második félidő, Nilsson úr még dicsérte volna Both József csapatát, és azt hiszem, megértenek engem, ha azt írom: sokáig és szívesen hallgattam volna még a magasztalást. Egy svédtől, aki néhány hónap múlva a világbajnokságra kíséri el hazája legjobbjait, Zlatan Ibrahimovicot, Fredrik Ljungberget és a többieket, többek között azért, mert minket szépen elvertek a selejtezőkben… Igen, a kilences Németh Krisztián, a Samp játékosa, Koman Vladimír, a 17-es Szabó László, a légipárbajokat rendre megnyerő Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Debreceni András, Présinger Ádám, a kapus Balikó Milán, mind felhívták magukra nemcsak a svédek, az ukránok, a portugálok, hanem egész Európa figyelmét.

És bizakodhatunk: csütörtök este kivívják a svéd csapat tiszteletét is, északi barátaink pedig – elismerve a reményeink szerint jobb gárdát – az ajtóban találkozva előreengedik majd a magyarokat.