A hihetetlen család

Akinek vannak gyerekei, el tudja képzelni, mekkora feszültséget okozott Knoch papának, Jánosnak és nejének, hogy csak hétfő délben tudtak személyesen is találkozni legkisebb csemetéjükkel, Viktorral, aki ez idő szerint az egyik – ha nem a – legnépszerűbb magyar.

– Viktornak hétfőn délelőtt edzése volt, nem szabad leállnia, még akkor sem, ha ezen az olimpián más számban már nem indul. Egyrészt segítenie kell társainak, a Darázs testvéreknek és Huszár Erikának, másrészt, ha minden igaz, még nem ért véget számára az idény, ott van a minneapolisi felnőtt-világbajnokság – magyarázta az 50 éves családfő az Oval Lingotto nézőterén, miközben meglazította a krómozott, cizellált olimpiai emblémával ellátott lapos acélpalack kupakját. – Megkínálhatom egy kis unikummal?

– Köszönöm, igen. Vasárnap este ünnepeltek?
– De még mennyire! Vagyunk itt néhányan magyarok, egy pécsi újságíró barátom, aztán az a család, amelyiknél Viktor Pesten lakik, no meg a legnagyobb fiam, Balázs barátnője. Szóval egy kicsit kirúgtunk a hámból.

– Meddig maradnak Torinóban?
– Csütörtökig. Addig lehetőleg minél több döntőt szeretnénk látni.

– Nem drága mulatság ez?
– Nem olcsó, kilencven euró egy belépő, de most tényleg nem számít a pénz.

– Őszintén: gondoltak ilyen jó szereplésre?
– Én biztos voltam benne, hogy sikerrel veszi az első fordulót, utána pedig tudtam: bármi elképzelhető – kapcsolódik be a diskurzusba Ildikó, az édesanya. – Ki bízzon a kisfiában, ha nem az anyja?!

– Mivel bocsátotta útjára?
– Azzal: „Kisfiam, jussál túl a selejtezőn, aztán korcsolyázz lazán, de adj bele apait, anyait!” Nos, beleadott.

– És mivel várja, ha majd hazaérkezik?
– Tejfölös paprikás csirkével, meg nokedlivel, az a kedvence.
– Tudja, a sportban a mi családunkban minden Balázzsal, a nagyfiúval kezdődött, s ezen a téren a mai napig ő a főnök – veszi vissza a szót az apa. – Ő kezdett el short trackezni, amikor még Magyarországon szinte nem is ismerték ezt a sportot. Ő volt Viktor példaképe, a kicsi miatta választotta a korcsolyázást. Nagyon sajnálom, hogy Balázs nem vihette többre, de ebbe fatális körülmények is belejátszottak.

– Például?
– Például az 1998-as naganói olimpiára csak azért nem utazhatott ki, mert a szövetségben elkeveredett egy fax.

– Komolyan? Miért nem verték ki a balhét?
– Nem lett volna értelme. Aztán Salt Lake Cityben bukott, később pedig megsérült, s tavaly be kellett fejeznie, huszonhét évesen. Szerencsére feltalálta magát az életben, új célokat tűzött ki maga elé. Fantasztikusan jó korcsolyacipőket gyárt, műhelyünk van otthon, manapság már a legtöbb európai short trackes lábára ő önti a cipőt, természetesen Viktoréra is. Ha már itt tartunk: nem is rossz üzlet, a „Knocky Skate” ma már világmárka.

– Szellemes névválasztás. A legnagyobb és a legkisebb srácról már esett szó. A középső, Máté mivel foglalkozik?
– Ő életművész. Nem vicc. Amúgy ő is korcsolyázik, de csak amatőr alapon, hokikorcsolyával a pécsi pályán. Másfél évvel idősebb az öccsénél. De maradjunk még egy kicsit Balázsnál.

– Lassan többet beszélünk Balázsról, mint Viktorról.
– Igen, mert a sors igazságtalansága, hogy ő nem tudta kihozni magából a rövid pályás gyorskorcsolyában azt, ami – meggyőződésem szerint – benne volt.

– Egyébként hol laknak Pécsett, és mivel foglalkoznak? Hogy bírják anyagilag a gyerek versenyeztetését?
– Kertvárosiak vagyunk, a Vásártér mellett lakunk, de én Véménden születtem, jó barátja vagyok például a Dárdai Palinak, az idősebbiknek. Egyedi bőrárut készítek, ebből megélünk, s futja a gyerek menedzselésére is.

– Milyen volt a kicsi Viktor?
– A nagyobbik bátyja, Balázs volt a mindene, a példaképe. Már háromévesen megtanult korcsolyázni, s később a short tracket is Balázs miatt kezdte el. Kemény kis kölyök, semmi sem tudja eltántorítani a céljától. Két éve a bokája fölött eltörött a jobb lába, azt hittem, vége a karrierjének, de felépült. Csak attól félt, fóbiája lesz a korcsolyázástól, ugyanis edzés közben csavarodott meg a bokája. S amikor újra jégre lépett, tett egy kört, s boldogan mutatta felém a hüvelykujját: „Apa, nem félek!”

– És ön nem félti őt a nagyvárosban?
– Én nem, inkább az anyja. De Viktor tudja, mit csinál. Már reggel fél ötkor felkel, két jeges és egy szárazedzése van naponta, majd csak ezután kezdi el a súlyzózást, mert edzője, Telegdy Attila nem akarta, hogy megálljon a növekedésben.

– Hogy tetszik Torino?
– A világ legszebb városa! És a Palavela a világ legszebb jégpalotája!