Tévedett a horoszkóp

Utóbbiak buszra szálltak vagy kocsiba pattantak, hogy a repülővel utazó kedvenc futballcsapatukkal, illetve a kényelmesebb drukkerekkel ellentétben négy keréken, földön és vízen át (a La Manche-csatornán ugyebár át kell kelni) eljussanak Manchesterbe.
Szóval a város üres. Egyedül a sportcsarnok környékén jött össze nagyobb tömeg. A hatalmas parkolóban gyülekeznek a fentebb már említett, inkább a kényelemre szavazó szurkolók, úgy ötven méterrel odébb meg a játékosok. Megállapítjuk, sokan vagyunk, arra pont elegen, hogy négy buszt megtöltsünk. Igen, buszokat töltünk meg, merthogy a gép csak Grazból repíti el a társaságot Angliába; addig el kell jutni valahogy.
A névsorolvasáskor kiderül, aki számít, eljött. Csak ízelítőül: itt van a hatvanezer lakossal és egy magyar bajnoki címmel büszkélkedő város polgármestere, a helyi középiskola matematikatanára, Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség első számú vezetője és Ákos, a TNT-zenekar frontembere.
Zalaegerszeg, hétfő reggel, negyed kilenc. Egy fokkal melegebb lehet, tizenkilenc Celsius.
A zalai karaván elindul. Először az együttest szállító jármű hagyja el a "bázist”, utána szép lassan a többi. A hangulat kiváló, a labdarúgóktól kezdve az elöljárókon és a szponzorokon keresztül a drukkerekig mindenki mosolyog, sokaknak már most kék-fehér sál lóg a nyakukban. Egy kedvesnek tűnő néni a kertjéből integet. "Vigyázzatok magatokra, aranyoskáim!” – mondhatja magában.
Közben a "nevében is sláger” rádió szól, az egyik telefonáló nemes egyszerűséggel isteneknek szólítja a műsor vezetőit, a másik megelégszik a királyokkal. A stúdióban ülők természetesen "fociznak”, mi más lenne a téma, mint a ZTE (hisz ez a sláger manapság…). A hallgatók SMS-eket is küldhetnek, egyikőjük például azt írja, foglalkozását tekintve kamionos, és éppen három perce spórolt meg magának 3500 forintot azzal, hogy a csábító kézjelzések ellenére nem állt félre a négyes úton… Egy másik üzenetet is érdemes idézni: "Bár Haladás-szurkoló vagyok, szívből szorítok az egerszegieknek.” Aki olvasott már a vasiak és a zalaiak rivalizálásáról, az el tudja képzelni, milyen nehéz lehetett a szombathelyi úrnak rövid levelét bepötyögnie. De bepötyögte, az a lényeg.
Rábafüzes – és Heiligenkreuz. Hétfő délelőtt negyed tíz. Saccra huszonkettő fok.
A magyar határon semmi gond, a tisztviselő "Jó utat, jó szurkolást!” felkiáltással engedi át a delegációt. A "játék” határon túl kezdődik, a kissé túlbuzgó osztrák illetékes leszállásra szólítja fel a ZTE futballistáit. A játékosoknak, ki tudja, miért, de egyenként kell egy pici irodába belépni, és egy bólintással alátámasztaniuk, hogy igen, ők azok, akikről az útlevelekben látható fotók készültek. Nagy nehezen sikerül meggyőzni a kételkedő sógort, mehetünk tovább a manchesteri úton.
Graz, hétfő délelőtt tizenegy. Napsütés, minimum huszonhárom fok. A külváros repülőterén előbb a csapat tagjai csekkolnak be, aztán a többiek. A labdákat magában foglaló zsák majdnem ottmarad, szerencsére valaki az utolsó pillanatban észreveszi, így Balázs Zsolt kapusedző saját csomagjával együtt feladhatja. A felszállásig körülbelül egy óra lehet hátra, akik zsugázni szoktak (lásd még: Kenesei Krisztián, Szamosi Tamás, Molnár Balázs), azok zsugáznak, mások a PlayStation nevű népszerű játékkal múlatják az időt, s akadnak – nem is kevesen… –, akik "jobb félni, mint megijedni” alapon egy röviditallal próbálják leküzdeni repülési fóbiájukat. A "gonoszak” rögvest kapcsolnak, és a közelmúlt legnagyobb légikatasztrófiáit elevenítik fel társaiknak… Már a fedélzeten ülünk, amikor egy jókedvű úr az egyik bulvárlapból tart felolvasást: "A horoszkópom azt írja, ma semmiképp se utazzak repülővel…” Azért felszállunk.
Valahol Németország felett hétfő délután kettőkor. Fogalmunk sincs, hány fok lehet, de kellőképpen hűvös van.
Az izlandi légitársaság felettébb csinos görög stewardessei láthatóan morcosak amiatt, hogy a magyarok jobbra-balra sétálgatnak a fedélzeten; csupán a fel- és leszállás, illetve az ebéd idejére áll helyre a rend. Az ebéd amúgy ritka rossz, a paradicsomos húsgombóc még csak elmegy, de az izlandi specialitást már nem veszi be a pincepörkölthöz és töltött káposztához szokott gyomrunk. Esszük, nem esszük, nem kapunk mást – persze miért is kapnánk, ez itt nem divat.
Ami az augusztus 14-ei hősöket illeti: aligha meglepő, Keneseiék kártyacsatája a levegőben is folytatódik, becsületükre váljon, annyira nem hangosak, hogy a nyugalomra vágyó kapus, Szasa Ilics ne tudjon aludni. Urbán Flórián meredten bámul az ablakon kifelé; jó néhányan kihasználják, hogy a hozzátartozók is velük utaznak – Bozsik Péter szakvezető pedig az esélyeket latolgatja. Nem csak a többezer méteres magasság mondatja velünk: a kilátások nem rosszak, sőt…
Manchester, hétfő délután negyed négy. Tizennyolc fok.
"Milyen légikatasztrófákról beszéltetek, mi?” –hangoskodnak a bátrak. Más szóval: leszálltunk. Már elnézést az itteniektől, ám Anglia egyik legcsúnyább, a kriminalisztikai statisztikákat vezető városa fogadja a százhetven fős küldöttséget. No meg vagy háromszáz ember; mind pakisztáni, nemrégi landoltak egy másik géppel. Nagyon úgy tűnik, egyikőjük sem ismeri meg Koplárovics Bélát. Persze, mert a mi Bélánk nem krikettezik…
Manchester, hétfő délután negyed öt. Légkondicionált busz, maximum tizennyolc fok.
A társaság kettéválik. Amíg a csapat a városszéli, öt csillaggal ékesített, uszodával, golfpályával felszerelt Marriott Hotel, addig a többség a centrumban található Meridien Palace felé veszi az irányt. Rövid városnézésre is futja: jobbra a szigetország legnagyobb rákkutató központja, balra az egyetemi negyed ("Ezért van itt ennyi fiatal” – hallhatjuk a kedves idegenvezetőtől), jobbra Anglia legkisebb katedrálisa, megint jobbra a városháza és balra… Igen, balra az Old Trafford. Első ránézésre pokolian félelmetes. Nem hiába a "vörös ördögök” otthona. Különben minden a régi, egyszerű vörös téglaépületek, piros emeletes buszok, fekete taxik és pubok töménytelen mennyiségben.
Manchester, hétfő este nyolc óra. Kezd hűvös lenni. Talán tizenhét fok lehet.
Miután Bozsik Péter megtartja sajtótájékoztatóját, edzést vezényel a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójának helyszínén, a Sir Matt Busby Wayen fekvő arénában. Jó jel: bár mindenki csettint egyet a majd' hetvenezres létesítmény láttán, megilletődöttségnek nyoma sincs a kék-fehéreken. "Miért is lenne, Beckhamék is éppen úgy hús-vér emberek, mint mi” – teszik hozzá. A tréningen nem történik semmi különös, az angol újságírók számára nem itt és nem most derül ki, két hete miként tudta legyőzni Dávid Góliátot.
Manchester, este fél tíz. Besötétedett, tizenöt foknál nincs több.
Az utolsó vacsora a meccs előtt, aztán mindenki megy a szobájába. "Uraim, szép álmokat!” – köszön el stílszerűen Bozsik edző azoktól, akik tisztában vannak azzal, hogy augusztus 27-én reggel nagy napra ébrednek.
Egy olyan napra, amikor életük legszebb álma válhat valóra…