GÓL! ELDŐLT! Kovács Bendegúz került ziccerbe, 7 méterről lőtt, a kapus bravúrral védett, a labda Szűcs Tamás elé pattant, aki továbbtette, Tóth Rajmund átvette, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot a debütálásán! 3–1
90'
5 perc a ráadás.
90'
Abrajev lőtt 25 méterről, Pécsi könnyedén fogta a labdát.
88'
Illetve Orazov fejezte be mára, Abrajev lépett pályára.
88'
A kazahok is utoljára cseréltek, méghozzá kettőt: Vorogovszkijt váltotta Szovet.
84'
Még egy csere: Varga Barnabás helyett érkezett Baráth Péter.
80'
Schäfer András a 45. válogatottmérkőzésén az 5. gólját szerezte.
Anarbekovnak nem volt esélye (Fotó: Czinege Melinda)
76'
Újabb újoncavatás: Osváth Attila hagyta el a pályát, Tóth Rajmund debütál.
74'
Sárga lap: Szűcs Tamás lökte fel hátulról a meginduló Csesznokovot.
GÓL, DE MEKKORA! Szoboszlai a bal oldalon szabadrúgást végezhetett el, begurította a labdát Schäfernek, aki átvette, majd 28 méterről lőtt, külső is volt benne, így bombázta a labdát a bal felső sarokba a léc érintésével! 2–1
63'
PIROS LAP! EMBERELŐNYBE KERÜLTÜNK! Szamorodov kaszálta el Osváthot, amiért megkapta a második sárga lapját!
Villant a piros lap (Fotó: Czinege Melinda)
62'
És változtatás a kapuban is: Tóth Balázs helyett jött az újonc Pécsi Ármin.
Cseréltek a kazahok: Szatpajev helyén a debütáló Toktibaj.
53'
A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt a 18. gólja a nemzeti tizenegyben (a 65. meccsén).
Szoboszlai Dominik egyenlített (Fotó: Kovács Péter)
52'
GÓL! OTT AZ EGYENLÍTÉS! Lukács remekül passzolt befelé a jobb oldalról, Szűcs Tamás átvette a labdát, az alapvonal közeléből centerezett, a teljes szabadon álló Szoboszlai pedig 4 méterről az üres kapuba pofozta a labdát! 1–1
50'
Osváth adott be jobbról, Varga fejelte rá Malij fejére a labdát, ami onnan a kapus kezébe hullott.
46'
Osváth adott be jobbról, Szoboszlai 7 méterről középre fejelt, Anarbekov fogta a labdát.
46'
Folytatódott a mérkőzés! A kazahok nem változtattak a szünetben.
46'
Valamint Tóth Alex helyén Szűcs Tamás folytatja.
46'
Kettős csere a szünetben a mieinknél: Redzic helyett jött Lukács.
Vége az első félidőnek! A szünetben 1–0-ra vezetnek a kazahok Debrecenben.
45+5'
Styles 18 méterről a jobb felső fölé lőtt.
45+4'
Kuat akrobatikus mozdulattal tisztázott, és közben lehet, hogy meghúzódott, mert ápolást kért.
45+2'
Kuat is besárgult, mivel visszahúzta Stylest.
45'
5 perc a ráadás.
40'
A negyedik kazah sárga: Orazov rúgta meg hátulról Szoboszlait.
34'
Szoboszlai 30 méterről, szabadrúgásból laposan kapura lőtt, a labda úgy 2 méterrel elsuhant a jobb alsó mellett.
33'
Szatpajev kapott sárgát, miután visszahúzta Schäfert.
32'
Szoboszlai szabadrúgásból tekert középre, Varga balról középre fejelte, ám ott nem érkezett senki, a labda messze elkerülte a kaput.
Varga Barnabás fejelte el a labdát (Fotó: Kovács Péter)
31'
Osváth pattant le Kenzsebekről, aki aztán 15 méterről lőtt, Orbánon megpattant a labda, így hullott Tóth Balázs ölébe. Orbán le is teremtette utána Osváthot, hogy legyen határozottabb.
Szamorodov sárgult be, miután nem hagyta, hogy Szoboszlai elvégezze a szabadrúgást.
27'
Kenzsebek 23 méterről tekert, Tóth Balázs könnyed vetődéssel fogta a labdát.
26'
Rövid ivószünetet tartottak a csapatok, utána folytatódott a mérkőzés.
Nagy a küzdelem a pályán (Fotó: Czinege Melinda)
23'
Varga-fejes! Balról Szoboszlai tekert középre, Varga kibújt a két védő közül, de 8 méterről a léc fölé fejelt!
21'
Kazah helyzet! Szatpajev lépett ki a jobb oldalon, Tóth Balázs rosszul jött ki a tizenhatoson kívülre, a támadó eltolta mellette a labdát, majd éles szögből elgurította a kapu előtt keresztben!
20'
Vitális 17 méterről kapásból lőtt, a labda elpattogott a bal kapufa mellett.
19'
Szoboszlai bal oldali szögletből tekert a rövidre, Varga próbált meg fejelni, de nem ért hozzá, Anarbekovnak kellett kiütnie a labdát.
17'
Kenzsebek kapta az első sárgát, miután a lábánál fogva visszahúzta Vitálist.
Malij (2) szerezte a kazahok vezető gólját (Fotó: Czinege Melinda)
13'
Szatpajev lőtt balról, 11 méterről az oldalhálóba.
13'
Újabb helyzet! Szoboszlai ugratta ki a bal oldalon Tóth Alexet, aki 6 méterről megpróbálta elpöckölni a labdát a kapus mellett, de Anarbekovban elakadt a labda!
Tóth Alex került helyzetbe (Fotó: Kovács Péter)
10'
Helyzet! Varga Barnabás tört be a tizenhatoson belülre, de nem lőtt, visszagurította a labdát Redzicnek, aki 15 méterről kapura tekert, ám elakadt a labda.
9'
GÓL! VEZETNEK A KAZAHOK! Szamorodov jobb oldali szögletből ívelt középre, Malij megelőzte Markgráfot, majd 7 méterről középre fejelt, Tóth Balázs csak hozzáérni tudott a labdához! 0–1
8'
Karaman passza után Szatpajev a bal oldalon, 8 méterről, éles szögből emelt kapura, Markgráf beleért, így szállt a kapu mellé a labda.
6'
Az első egy-két percben a kazahok próbáltak dominálni, azóta viszont a mieinknél van a labda, és főleg a bal oldalon próbáltunk eddig támadásokat vezetni.
2'
A magyar csapat ezúttal fehér szerelésben játszik, míg a kazahok sárgában futballoznak.
1'
Elkezdődött a mérkőzés! A labdát a vendégek indították útjára!
Mielőtt kivonultak volna a csapatok a pályára, a Nélküled szólt, majd miután kifutottak a játékosok, először a kazah himnusz csendült fel, most pedig a magyar Himnusz zeng a Nagyerdei Stadionban!
Varga Barnabás is alaposan bemelegített (Fotó: Czinege Melinda)
„Természetesen szeretnénk kedden legyőzni a kazah válogatottat – beszélt a nyári szünet előtti utolsó erőfelmérőről a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi. – A legfontosabb az, hogy elkerüljük azt, ami a Finnország elleni mérkőzés utolsó harmadában történt. Akkor az északiak három veszélyes kontratámadást is vezettek, ezt ezúttal nem engedhetjük meg magunknak. Szeretnénk mi irányítani.” Bővebben a sajtótájékoztatóról és az ott elhangzottakról itt!
A mieink kispadján ezen a mérkőzésen nem lehet ott a pénteken még kezdő Kerkez Milos és Sallai Roland. Az MLSZ beszámolója szerint Sallai egy rúgást kapott a finnek elleni pénteki meccsen, így érzi az Achillesét, míg Kerkez magánéleti okok miatt nem tartott a csapattal Debrecenbe. Schön Szabolcs, Dárdai Márton és Bolla Bendegúz is már pénteken is hiányzott a válogatottból sérülés miatt. Bővebben itt!
A kazah válogatott kezdőcsapata.
Így áll fel a magyar válogatott. Markgráf Ákos debütál, Callum Styles a bal oldali védő, Tóth Balázs a kapuban.
A kedd esti mérkőzésre szerb játékvezetők érkeztek. A 37 éves Pavle Ilics 2024-ben került a nemzetközi keretbe, és a következő idényben bemutatkozott a Konferencialiga ligaszakaszában. Segítői Milan Sutulovics és Nikola Djorovics lesznek, a negyedik játékvezető feladatkörét Danilo Nikolics tölti be. Alekszandar Zsivkovics és Milan Sztefanovics lesznek a videobírók.
A mérkőzést eredetileg Kazahsztánban rendezték volna, de később a két ország szövetsége közösen úgy döntött, hogy inkább a 2014-ben átadott debreceni új Nagyerdei Stadion legyen a helyszín. Otta magyar válogatott még veretlen: a megnyitó évében 2–2-re végzett Dániával, 2015-ben 4–0-ra legyőzte Litvániát, majd 2024-ben 3–0-ra Izraelt. További statisztikák és érdekességek itt!
Kazahsztán a Comore-szigetek mögött és Kenya előtt a 110. helyet foglalja el a legfrissebb világranglistán,keretének összértéke a Transfermarkt szerint 17.35 millió euró. A legértékesebb játékosa Makszim Szamodorov, az Ahmat Groznij jobbszélsője és Dasztan Szatpajev, a Kajrat Almati mindössze 17 (!) esztendős középcsatára, egyaránt 3 millió euróval. A keretben a 72-szeres válogatott, 36 évével korelnök középső védő, Szergej Malij (Ordabaszi Símkent) az egyetlen, aki játszott már a mieink ellen, ráadásul mindkét találkozón végig a pályán volt.
A FIFA világranglistáján 42. magyar labdarúgó-válogatott még veretlen a 2026-os esztendőben: március végéna PuskásArénában előbb 1–0-ra legyőzte Szlovéniát, majd pár nappal később ugyanott gól nélküli döntetlenre végzett Görögországgal, míg pénteken Finnország ellen nyert 2–1-re Varga Barnabás duplájával.
Mindössze kétszer találkozott eddig a két fél, és mindkét csapat 1 győzelmettud felmutatni. Először, 2014. június 7-éna magyar válogatott hazai pályán Priskin Tamás fejesével, Varga Roland szabadrúgásával, valamint egy öngóllal 3–0-ra győzött a régi Puskás Ferenc Stadionban, amelynek lebontása előtt ez volt az utolsó válogatottmérkőzés. A második összecsapásra 2018. március 23-án a Groupama Arénában került sor. Ez volt a belga szövetségi kapitány, a mindössze négy felkészülési találkozóra bizalmat kapó és ezeket nyeretlenül záró (1 iksz, 3 vereség) Georges Leekens bemutatkozó mérkőzése, amely rosszabbul nem is indulhatott volna, hiszen a kazahok 10 perc elteltével már 2–0-ra vezettek, és onnantól végig győzelemre állva meglepetésre 3–2-re nyertek. A magyar csapat góljait Szalai Ádám és Németh Krisztián lőtték. A kazahok elleni két találkozón nem kapott szerepet olyan labdarúgó, aki most is benne van Rossi keretében.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzés (tv: M4 Sport) a debreceni Nagyerdei Stadionban!
Páros sárga: Malij az egyik „díjazott”.
GÓL! ELDŐLT! Kovács Bendegúz került ziccerbe, 7 méterről lőtt, a kapus bravúrral védett, a labda Szűcs Tamás elé pattant, aki továbbtette, Tóth Rajmund átvette, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot a debütálásán! 3–1
5 perc a ráadás.
Abrajev lőtt 25 méterről, Pécsi könnyedén fogta a labdát.
Illetve Orazov fejezte be mára, Abrajev lépett pályára.
A kazahok is utoljára cseréltek, méghozzá kettőt: Vorogovszkijt váltotta Szovet.
Még egy csere: Varga Barnabás helyett érkezett Baráth Péter.
Schäfer András a 45. válogatottmérkőzésén az 5. gólját szerezte.
Újabb újoncavatás: Osváth Attila hagyta el a pályát, Tóth Rajmund debütál.
Sárga lap: Szűcs Tamás lökte fel hátulról a meginduló Csesznokovot.
És Mrinszkij helyett állt be Asirbek.
Kuatot váltotta Tapalov.
Hármas kazah csere: Karaman helyén Amir.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
GÓL, DE MEKKORA! Szoboszlai a bal oldalon szabadrúgást végezhetett el, begurította a labdát Schäfernek, aki átvette, majd 28 méterről lőtt, külső is volt benne, így bombázta a labdát a bal felső sarokba a léc érintésével! 2–1
PIROS LAP! EMBERELŐNYBE KERÜLTÜNK! Szamorodov kaszálta el Osváthot, amiért megkapta a második sárga lapját!
És változtatás a kapuban is: Tóth Balázs helyett jött az újonc Pécsi Ármin.
És Styles helyén Nagy Zsolt folytatja.
Cseréltünk: Vitális helyett jött Kovács Bendegúz.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
És Kenzsebek ment le, Csesznokov állt be.
Cseréltek a kazahok: Szatpajev helyén a debütáló Toktibaj.
A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt a 18. gólja a nemzeti tizenegyben (a 65. meccsén).
GÓL! OTT AZ EGYENLÍTÉS! Lukács remekül passzolt befelé a jobb oldalról, Szűcs Tamás átvette a labdát, az alapvonal közeléből centerezett, a teljes szabadon álló Szoboszlai pedig 4 méterről az üres kapuba pofozta a labdát! 1–1
Osváth adott be jobbról, Varga fejelte rá Malij fejére a labdát, ami onnan a kapus kezébe hullott.
Osváth adott be jobbról, Szoboszlai 7 méterről középre fejelt, Anarbekov fogta a labdát.
Folytatódott a mérkőzés! A kazahok nem változtattak a szünetben.
Valamint Tóth Alex helyén Szűcs Tamás folytatja.
Kettős csere a szünetben a mieinknél: Redzic helyett jött Lukács.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Vége az első félidőnek! A szünetben 1–0-ra vezetnek a kazahok Debrecenben.
Styles 18 méterről a jobb felső fölé lőtt.
Kuat akrobatikus mozdulattal tisztázott, és közben lehet, hogy meghúzódott, mert ápolást kért.
Kuat is besárgult, mivel visszahúzta Stylest.
5 perc a ráadás.
A negyedik kazah sárga: Orazov rúgta meg hátulról Szoboszlait.
Szoboszlai 30 méterről, szabadrúgásból laposan kapura lőtt, a labda úgy 2 méterrel elsuhant a jobb alsó mellett.
Szatpajev kapott sárgát, miután visszahúzta Schäfert.
Szoboszlai szabadrúgásból tekert középre, Varga balról középre fejelte, ám ott nem érkezett senki, a labda messze elkerülte a kaput.
Osváth pattant le Kenzsebekről, aki aztán 15 méterről lőtt, Orbánon megpattant a labda, így hullott Tóth Balázs ölébe. Orbán le is teremtette utána Osváthot, hogy legyen határozottabb.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Szamorodov sárgult be, miután nem hagyta, hogy Szoboszlai elvégezze a szabadrúgást.
Kenzsebek 23 méterről tekert, Tóth Balázs könnyed vetődéssel fogta a labdát.
Rövid ivószünetet tartottak a csapatok, utána folytatódott a mérkőzés.
Varga-fejes! Balról Szoboszlai tekert középre, Varga kibújt a két védő közül, de 8 méterről a léc fölé fejelt!
Kazah helyzet! Szatpajev lépett ki a jobb oldalon, Tóth Balázs rosszul jött ki a tizenhatoson kívülre, a támadó eltolta mellette a labdát, majd éles szögből elgurította a kapu előtt keresztben!
Vitális 17 méterről kapásból lőtt, a labda elpattogott a bal kapufa mellett.
Szoboszlai bal oldali szögletből tekert a rövidre, Varga próbált meg fejelni, de nem ért hozzá, Anarbekovnak kellett kiütnie a labdát.
Kenzsebek kapta az első sárgát, miután a lábánál fogva visszahúzta Vitálist.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Szatpajev lőtt balról, 11 méterről az oldalhálóba.
Újabb helyzet! Szoboszlai ugratta ki a bal oldalon Tóth Alexet, aki 6 méterről megpróbálta elpöckölni a labdát a kapus mellett, de Anarbekovban elakadt a labda!
Helyzet! Varga Barnabás tört be a tizenhatoson belülre, de nem lőtt, visszagurította a labdát Redzicnek, aki 15 méterről kapura tekert, ám elakadt a labda.
GÓL! VEZETNEK A KAZAHOK! Szamorodov jobb oldali szögletből ívelt középre, Malij megelőzte Markgráfot, majd 7 méterről középre fejelt, Tóth Balázs csak hozzáérni tudott a labdához! 0–1
Karaman passza után Szatpajev a bal oldalon, 8 méterről, éles szögből emelt kapura, Markgráf beleért, így szállt a kapu mellé a labda.
Az első egy-két percben a kazahok próbáltak dominálni, azóta viszont a mieinknél van a labda, és főleg a bal oldalon próbáltunk eddig támadásokat vezetni.
A magyar csapat ezúttal fehér szerelésben játszik, míg a kazahok sárgában futballoznak.
Elkezdődött a mérkőzés! A labdát a vendégek indították útjára!
Mielőtt kivonultak volna a csapatok a pályára, a Nélküled szólt, majd miután kifutottak a játékosok, először a kazah himnusz csendült fel, most pedig a magyar Himnusz zeng a Nagyerdei Stadionban!
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Az M4 Sport közvetítését ide kattintva lehet követni.
„Természetesen szeretnénk kedden legyőzni a kazah válogatottat – beszélt a nyári szünet előtti utolsó erőfelmérőről a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi. – A legfontosabb az, hogy elkerüljük azt, ami a Finnország elleni mérkőzés utolsó harmadában történt. Akkor az északiak három veszélyes kontratámadást is vezettek, ezt ezúttal nem engedhetjük meg magunknak. Szeretnénk mi irányítani.” Bővebben a sajtótájékoztatóról és az ott elhangzottakról itt!
A mieink kispadján ezen a mérkőzésen nem lehet ott a pénteken még kezdő Kerkez Milos és Sallai Roland. Az MLSZ beszámolója szerint Sallai egy rúgást kapott a finnek elleni pénteki meccsen, így érzi az Achillesét, míg Kerkez magánéleti okok miatt nem tartott a csapattal Debrecenbe. Schön Szabolcs, Dárdai Márton és Bolla Bendegúz is már pénteken is hiányzott a válogatottból sérülés miatt. Bővebben itt!
A kazah válogatott kezdőcsapata.
Így áll fel a magyar válogatott. Markgráf Ákos debütál, Callum Styles a bal oldali védő, Tóth Balázs a kapuban.
A kedd esti mérkőzésre szerb játékvezetők érkeztek. A 37 éves Pavle Ilics 2024-ben került a nemzetközi keretbe, és a következő idényben bemutatkozott a Konferencialiga ligaszakaszában. Segítői Milan Sutulovics és Nikola Djorovics lesznek, a negyedik játékvezető feladatkörét Danilo Nikolics tölti be. Alekszandar Zsivkovics és Milan Sztefanovics lesznek a videobírók.
A mérkőzést eredetileg Kazahsztánban rendezték volna, de később a két ország szövetsége közösen úgy döntött, hogy inkább a 2014-ben átadott debreceni új Nagyerdei Stadion legyen a helyszín. Ott a magyar válogatott még veretlen: a megnyitó évében 2–2-re végzett Dániával, 2015-ben 4–0-ra legyőzte Litvániát, majd 2024-ben 3–0-ra Izraelt. További statisztikák és érdekességek itt!
Kazahsztán a Comore-szigetek mögött és Kenya előtt a 110. helyet foglalja el a legfrissebb világranglistán, keretének összértéke a Transfermarkt szerint 17.35 millió euró. A legértékesebb játékosa Makszim Szamodorov, az Ahmat Groznij jobbszélsője és Dasztan Szatpajev, a Kajrat Almati mindössze 17 (!) esztendős középcsatára, egyaránt 3 millió euróval. A keretben a 72-szeres válogatott, 36 évével korelnök középső védő, Szergej Malij (Ordabaszi Símkent) az egyetlen, aki játszott már a mieink ellen, ráadásul mindkét találkozón végig a pályán volt.
A FIFA világranglistáján 42. magyar labdarúgó-válogatott még veretlen a 2026-os esztendőben: március végén a Puskás Arénában előbb 1–0-ra legyőzte Szlovéniát, majd pár nappal később ugyanott gól nélküli döntetlenre végzett Görögországgal, míg pénteken Finnország ellen nyert 2–1-re Varga Barnabás duplájával.
Mindössze kétszer találkozott eddig a két fél, és mindkét csapat 1 győzelmet tud felmutatni. Először, 2014. június 7-én a magyar válogatott hazai pályán Priskin Tamás fejesével, Varga Roland szabadrúgásával, valamint egy öngóllal 3–0-ra győzött a régi Puskás Ferenc Stadionban, amelynek lebontása előtt ez volt az utolsó válogatottmérkőzés. A második összecsapásra 2018. március 23-án a Groupama Arénában került sor. Ez volt a belga szövetségi kapitány, a mindössze négy felkészülési találkozóra bizalmat kapó és ezeket nyeretlenül záró (1 iksz, 3 vereség) Georges Leekens bemutatkozó mérkőzése, amely rosszabbul nem is indulhatott volna, hiszen a kazahok 10 perc elteltével már 2–0-ra vezettek, és onnantól végig győzelemre állva meglepetésre 3–2-re nyertek. A magyar csapat góljait Szalai Ádám és Németh Krisztián lőtték. A kazahok elleni két találkozón nem kapott szerepet olyan labdarúgó, aki most is benne van Rossi keretében.