U19: a németek és a horvátok is a mi elitkörös csoportunkban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 11:35
null
Szoboszlai Dominikék a németek, a norvégok és a horvátok ellen bizonyíthatnak (Fotó: Török Attila)
A magyar U19-es válogatott Németországgal, Norvégiával és Horvátországgal került egy csoportba a 2019-es Európa-bajnokság elitkörében.

 

Az U19-es elitkör sorsolását a magyar válogatott a második kalapból várta. A szabályok értelmében a selejtezős ellenfelek nem kerülhettek egy csoportba, így biztos volt, hogy a negyedik kalapból a szlovénokat – akiket idén októberben 2–1-re megvertünk az MTK stadionjában – elkerüljük.

Az első kalapból Németország, a harmadikból Norvégia, a negyedikből pedig Horvátország került a magyar négyesbe. Utóbbi lesz a májusi minitorna házigazdája.

A csoportból csak a győztes jut ki a 2019-es, örményországi Európa-bajnokságra, amely július 14-én kezdődik.

A mérkőzéseken 2000. január 1. után született játékosok szerepelhetnek. A magyar csapat javarészt a 2017-ben az U17-es Európa-bajnokságon jól teljesítő együttesre épít. A selejtezőkön többek között a 2001-es születésű, a Puskás Akadémiát erősítő Ásványi Balázs, az RB Salzburgban futballozó Szoboszlai Dominik, az Ajaxban nevelkedő Schön Szabolcs, a Vitesse-nél pallérozódó Bencze Márk és a Stoke Cityben szereplő Szerető Krisztofer is játszott, de például a benficás Csoboth Kevin – aki sérülés miatt nem lépett pályára a selejtezőben – is ehhez a korosztályhoz tartozik.

2019-ES U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÖRMÉNYORSZÁG
ELITKÖR
3. csoport:

Németország
MAGYARORSZÁG
Norvégia
Horvátország (házigazda)

A TELJES CSOPORTBEOSZTÁST ITT MEGTEKINTHETI!

MLSZ on Twitter

A német, a norvég és a horvát válogatott lesz férfi U19-es csapatunk három ellenfele a tavaszi Eb-selejtező elitkörben. A négy csapatból csak egy, a csoport győztese jut ki az örményországi Európa-bajnokságra. #U19

UEFA.com on Twitter

U19EURO elite round draw: March's group winners qualify for July's finals in Armenia https://t.co/6JO9tU5V9c Group 1: Group 2: Group 3: Group 4: Group 5: Group 6: Group 7: Hosts



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik