MLSZ: A politikusok ne próbálják megosztani a magyar szurkolókat! – Csányi Sándor

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 09:05
null
Csányi Sándor: Mindenkit szívesen látunk a mérkőzéseken (Fotó: Baricsa Gábor/MLSZ)
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor közleményt adott ki az MLSZ hivatalos honlapján, amelyben elítélte a labdarúgást érintő politikai küzdelmeket, kiemelve: a sportágnak Magyarországon világnézettől függetlenül minden támogatóra szüksége van.

 

Csányi Sándor közleményét az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„A politikát figyelő állampolgárként időnként szórakoztatónak, de alapvetően azért nagyon elkeserítőnek tartom a negatív kampányra építő politikai kommunikációt. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjeként viszont mindent meg is fogok tenni azért, hogy a futball kimaradjon ezekből a politikai küzdelmekből. A futball ugyanis mindenkié! Legyen kormánypárti, ellenzéki, bizonytalan vagy bármilyen szavazó, gondoljon bármit is a világról, mindenkit szívesen látunk a mérkőzéseken. Azt is, aki évtizedek óta drukkol a magyar válogatottnak, és azt is, aki csak mostanában szerette meg ezt a fantasztikus játékot, vagy éppen csak most készül megszeretni.

Határozottan kérem a politikusokat, hogy a magyar futballt ne használják fel politikai harcaikban, ne próbálják megosztani a közönségünket, a magyar szurkolókat. A magyar futballnak minden támogatásra és minden támogatóra szüksége van, pártállástól függetlenül. Talán csak azokra nincs, akik ezt nem értik meg. A válogatott mérkőzéseken minden politikust szívesen látunk a nézőtéren, bármelyik párt tagjai is legyenek. Egyben jelzem, hogy a magyar csapat következő hazai mérkőzésére személyesen hívom meg Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást is.”

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
10 órája

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Meccsenként öt hazai játékos az NB I-ben, csak magyar edzők az NB II-ben – nagy változtatásokra készül az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 20:23

Megvan, mikor fogadja a Paks a Ferencvárost a bajnoki hajrában

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 10:40

Első körben az NB I-ből és az NB II-ből csak a BVSC nem kapott licencet

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 17:07

Nyilasi Tibor: Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok embernek fontos vagyok

Magyar válogatott
2025.04.22. 13:24
Ezek is érdekelhetik