Euro 2016: a Duna Tv élőben közvetíti a vasárnapi sorsolást

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 17:38
A Duna televíziócsatorna élőben adja a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek vasárnapi sorsolását.

A nizzai eseményt a Duna 12.00-től közvetíti Menczer Tamás kommentálásával. A műsor online, azaz a telesport.hu oldalon is nézhető lesz. A Kossuth Rádióban ezt követően 13.05 órától Gulyás László vendégeivel, Várhidi Péter és Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitányokkal értékeli a történteket.

A szeptembertől jövő októberig tartó selejtezősorozatban 53 csapat indul, ezeket kilenc csoportba sorsolják majd – nyolc hatosba és egy ötösbe. Utóbbiba – versenyen kívül – a házigazda franciák is besorolást kapnak, de az ő mérkőzéseik nem számítanak majd bele a kvalifikációba. A csoportokból az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik automatikusan továbbjut a most először 24 csapatos tornára, míg a további nyolc harmadik helyezett párokba rakva, oda-visszavágós alapon pótselejtezőn dönt a fennmaradó négy továbbjutó hely sorsáról.

A magyar válogatottat a második kalapból húzzák ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik