A megállíthatatlan Huntelaar és a magyar válogatott - Eb-selejtezők videón

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 15:06
null
Huntelaar a svédek ellen kétszer is betalált (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott március 25-én a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a világbajnoki ezüstérmes hollandokat Európa-bajnoki selejtezőn. Az eddig négyből négy mérkőzést megnyerő, s ezzel az E-csoport élén álló oranje 12 gólt szerzett és csupán kettőt kapott, míg Egervári Sándor együttese szintén egy tucat találat mellett négyszer kapitulált. Video-összeállításunkban felidézzük a két csapat eddigi kvalifikációs meccseit.

Svédországban kezdte meg a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát a magyar csapat. Egervári Sándor fiai kevés helyzetet dolgoztak ki a mérkőzésen, míg a házigazdáktól Pontus Wernbloom kétszer is betalált, így ők hozták a (számukra) kötelezőt (2–0).

SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–0

Hollandia a csoport legkönnyebb meccsére utazott San Marinóba, ahol végül sima 5–0-s sikert aratott. Dirk Kuyt a 16. percben büntetőből szerezte meg a vezetést, majd Klaas-Jan Huntelaar pillanatai következtek. A Schalke csatára, aki sérülés miatt pénteken nem léphet pályára Budapesten, klasszikus mesterhármassal jelentkezett kevesebb mint fél óra alatt, a végeredményt pedig a mieink ellen Huntelaar helyére a keretbe visszakerülő Ruud van Nistelrooy állította be.

SAN MARINO–HOLLANDIA 0–5

Négy, a világelitbe tartozó válogatottól – a svédeken kívül felkészülési meccsen sorrendben Németország (0–3), Hollandia (1–6) és Anglia (1–2) ellen – elszenvedett vereség után Moldovával szemben már muszáj volt győzni. A Szusza Ferenc Stadionban az első félidő nem hozott gólt, ám a másodikban előbb Rudolf Gergely, majd Koman Vladimir is betalált, és bár szépítettek a vendégek, győztünk 2–1-re.

MAGYARORSZÁG–MOLDOVA 2–1
(A Sport Tv felvétele)

Míg a mieink az első győzelmüknek örülhettek, az oranje ugyanakkor a másodikat könyvelte el.

A finnek ellen Amszterdamban már a 18. percben kialakult a 2–1-es hazai győzelem, ami nem volt éppen magabiztos.

Bár Huntelaar a 16. percben a második gólját szerezte, Mikael Forssell szépített, és az sem lett volna meglepetés, ha ponttal távoznak a vendégek, a lehetőségeik ugyanis megvoltak, ám nem tudtak élni velük.

HOLLANDIA–FINNORSZÁG 2–1

Valamivel több mint egy hónappal később San Marino volt Magyarország soros ellenfele. Gyakorlatilag a 27. percre eldöntöttük a három pont sorsát, mivel Rudolf és Szalai Ádám felváltva rugdosták, illetve fejelték a gólokat. A második játékrészben is négyet vágott a válogatott, amely végül pazar, eredményes és közönségszórakoztató játékkal megsemmisítő, 8–0-s győzelmet aratott a miniállam legjobbjai felett.

PAZAR GÓLOK SAN MARINO ELLEN (8–0)

A budapesti gála „árnyékában" Bert van Marwijk fiai egy szenvedős, ám végül győzedelmes túrán vettek részt Moldovában. A nehezen megszerzett három pont az akkoriban parádés formában futballozó Huntelaarnak volt köszönhető, aki a szünet előtt talált be (0–1). Jobb is, hogy a pénteki meccset otthonról nézi majd.

MOLDOVA–HOLLANDIA 0–1

A finnországi túrára kedvező jelekkel utazott csapatunk, és ahogyan Moldova ellen, Helsinkiben is a második félidő hozta meg az izgalmakat. Szalai egy védelmi hiba után passzolt az üres kapuba, és bár Mikael Forssell négy perccel a vége előtt egyenlített, a 94. percben egy kontratámadás végén Dzsudzsák remek mozdulattal kilőtte a bal alsó sarkot, 2–1-es diadalhoz segítve válogatottunkat.

FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2

A csoport első rangadóját is október 12-én rendezték, amikor az Amsterdam Arenában a svéd válogatott szerepelt. Az északi csapat még sohasem tudott nyerni a hollandok ellen, és a sorozat ezúttal sem szakadt meg. Huntelaar újabb duplája mellett a télen a Barcelonához szerződő PSV-középpályás, Ibrahim Afellay is kétszer volt eredményes. Ugyan Andreas Granqvist kozmetikázott az eredményen, a sárga-kékek az egész mérkőzésen alárendelt szerepet játszottak, és 4–1-es vereséget szenvedtek Hollandiától.

HOLLANDIA–SVÉDORSZÁG 4–1
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
MGyDVL-KGkP
1. Hollandia4 412– 2+1012
2. MAGYARORSZÁG4 3112– 4+89
3. Svédország3 21 9– 4+56
4. Moldova4 22 5– 3+26
5. Finnország4
1
310– 6+43
6. San Marino5 5
0–29–29
0
AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
2010.09.03 Svédország–Magyarország 2–0
2010.09.03 Moldova–Finnország 2–0
2010.09.03 San Marino–Hollandia 0–5
2010.09.07 Hollandia–Finnország 2–1
2010.09.07 Svédország–San Marino 6–0
2010.09.07 Magyarország–Moldova 2–1
2010.10.08 Magyarország–San Marino 8–0
2010.10.08 Moldova–Hollandia 0–1
2010.10.12 Hollandia–Svédország 4–1
2010.10.12 Finnország–Magyarország 1–2
2010.10.12 San Marino–Moldova 0–2
2010.11.17 Finnország–San Marino 8–0
2011.03.25 Magyarország–Hollandia
2011.03.29 Hollandia–Magyarország
2011.03.29 Svédország–Moldova
2011.06.03 Moldova–Svédország
2011.06.03 San Marino–Finnország
2011.06.07 Svédország–Finnország
2011.06.07 San Marino–Magyarország
2011.09.02 Hollandia–San Marino
2011.09.02 Finnország–Moldova
2011.09.02 Magyarország–Svédország
2011.09.06 Finnország–Hollandia
2011.09.06 Moldova–Magyarország
2011.09.06 San Marino–Svédország
2011.10.07 Hollandia–Moldova
2011.10.07 Finnország–Svédország
2011.10.11 Svédország–Hollandia
2011.10.11 Magyarország–Finnország
2011.10.11 Moldova–San Marino
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik