MLSZ: megvan a részletes indoklás, jön a fellebbezés

B. Z.B. Z.
2021.07.23. 17:14
null
Az MLSZ nem hagyja annyiban, nem nyugszik bele a zárt kapus büntetésbe (Fotó: Török Attila)
Napokon belül megküldi fellebbezését az MLSZ az UEFA-nak a két plusz egy meccsre szóló stadionbezárás miatt.

Mint ismert, az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein tapasztalt „diszkriminatív gesztusok” miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága három soron következő tétmérkőzésre (ebből a harmadik két évre felfüggesztve) zárt kaput rendelt el a Puskás Arénában, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) 100 ezer eurós pénzbírsággal is sújtotta. (Érdemes megjegyezni, az eltiltás nem érinti a szeptember másodikán esedékes Magyarország–Anglia világbajnoki selejtezőt, ami FIFA-rendezvény, hanem majd a későbbi Nemzetek Ligája-találkozókon lép érvénybe.)

Az eset után néhány nappal Csányi Sándor MLSZ-elnök a Mandinernek adott interjújában azt mondta, még várják az UEFA részletes indoklását, de jelezte, az MLSZ mindenképpen fellebbezni fog a szervezet határozata ellen.

„Rendkívül igazságtalan, hogy néhány ember tette, viselkedése miatt több tízezer, a futballért rajongó szurkoló kényszerül a stadionon kívülre” – fogalmazott akkor a magyar szövetség elnöke, aki egyben UEFA-alelnök is.

Lapunk érdeklődésére az MLSZ részéről csütörtökön azt közölték: „Időközben megérkezett az UEFA részletes indoklása, és ahogy korábban jeleztük, határidőre, vagyis a napokban megküldjük az európai szövetségnek a fellebbezést.”

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17