Legyőztük az olaszokat, Montenegróval döntőzünk

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 22:36
null
Steinmetz Ádám az első negyedben volt eredményes (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
A cosenzai torna elődöntőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott háromgólos győzelmet aratott a házigazda olasz együttes ellen, így Kemény Dénes csapata játszhat holnap a nyolccsapatos torna fináléjában Montenegróval.

Utóbbi Szerbia ellen nyert négy góllal az elődöntőben, így a bronzmeccsen megismétlődik a 2011-es, sanghaji vb döntője, az Olaszország–Szerbia aranycsata, amely akkor az olasz 8–7-es sikerével zárult.

Biros Péter és Steinmetz Ádám találataival meglépett a magyar együttes az elődöntőben, így a házigazda olaszok gyakorlatilag már a kezdés után kapaszkodni kényszerültek. A döntetlennel záruló második és harmadik negyedben előnyünk egy-, két- és háromgólos is volt – különösen Biros Péter játszott gólerős formában –, de az olaszok nem adták fel. Mínusz háromról is fel tudtak állni – nem is egyszer –, végig ott lihegtek a nyakunkban, támadhattak az egyenlítésért – nem is egyszer –, csak nem sikerült nekik.

A végjátékban Kiss Gergely rutinja sokat számított, balkezesünk fontos pillanatokban tudott eredményes lenni, csapatunk legeredményesebb játékosaként négy góllal zárt, Biros triplázott.

A keretben lévő játékosok közül Hárai Balázs, Katonás Gergő és Vámos Márton nem kapott szerepet a találkozón.

FÉRFI VÍZILABDA, COSENZAI TORNA
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 10–7 (2–1, 2–2, 3–3, 3–1)
Cosenza. V: Koganov (azeri), Alexandrescu (román)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Kásás, Biros 3, Varga Dániel, Steinmetz Á. 1, Kiss G. 4, Madaras 1. Cs: Varga T., Varga Dénes, Hosnyánszky, Szivós, Kis G. 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
OLASZORSZÁG: Tempesti – A. Perez, Gitto 1, Figlioli 2, Giorgetti 2, Felugo 1, Figari, Gallo, Presciutti 1, Fiorentini, Premus, Deserti, Märcz. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
Gól – emberlőnyből: 9/5, ill. 14/5
Kipontozódott: Hosnyánszky, Szivós
A másik elődöntőben
Montenegró–Szerbia 12–8
5–8. HELYÉRT
Kanada–Görögország 10–9
Kazahsztán–Ausztrália 6–10
HELYOSZTÓK, július 1. (vasárnap)
DÖNTŐ
Magyarország–Montenegró 18.30 óra
A 3. HELYÉRT
Olaszország–Szerbia 17
AZ 5. HELYÉRT
Kanada–Ausztrália 12
A 7. HELYÉRT
Kazahsztán–Görögország 10.30

 

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
51 perce

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
54 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik