V. J. 2021.06.23 21:48 Frissítve: 2021.06.23 21:57

Mainz: Szalai Ádám komoly áldozatot hozott új szerződéséért – sajtóhír

Mint beszámoltunk róla, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Mainz egy évvel meghosszabbította Szalai Ádám szerződését. A Bild értesülései szerint a magyar válogatott támadó komoly áldozatot hozott az új megállapodásért.

 

Szalai Ádámot a Mainz sportigazgatója is méltatta (Fotó: AFP)

 

Télen még elég hihetetlennek tűnt volna, hogy a Mainz szerződést hosszabbít Szalai Ádámmal – a klub korábbi vezetősége ugyanis akkor még elküldte volna a játékost –, most viszont új szerződést írtak alá a felek a tavasszal ismét játékba lendülő játékossal.

A magyar válogatott csapatkapitánya a Bild információi alapján eddig évente kétmillió eurót keresett a csapatnál – új fizetése viszont ennél jelentősen kevesebb, 500 ezer euróval alacsonyabb lesz. Szalai a hírek szerint elfogadta az új feltételeket.

A Mainz sportigazgatója, Christian Heidel nem kívánta megerősíteni a német bulvárlap értesülését, ám elismerően szólt a játékosról: „Ádám készen áll a következő idényre. Nemcsak az öltözőben fontos számunkra, Bo Svensson edzőnek is egyértelmű tervei vannak vele a pályán. Azt hiszem, ez volt a döntő tényező a számára.”

2021.09.20 09:38:13

Légiósok BODNÁR ZALÁN, SOMOGYI ZSOLT

A Lipcsében csapatkapitánynak kinevezett Gulácsi Péternek voltak elődei, de nem sokan.

2021.08.20 22:13:50

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Az ok egyszerű: pedagógia.

2021.07.27 04:15:25

Légiósok BODNÁR ZALÁN (Split)

Helyszíni riport a horvát bajnokság fergeteges hangulatú Hajduk Split–NK Osijek rangadójáról.

2021.05.19 08:35:18

Légiósok BABJÁK BENCE

Jesse Marsch megmondta: a magyar kapus nem mehet sehova – a Leipzig minden ajánlatra ráígért.