Schalke: Dzsudzsákért mennek; négymilliós üzlet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.08. 09:39
A török tribundergi.com arról számolt be, hogy a német Schalke képviselői a jövő héten leülnek a Bursaspor vezetőivel, és befejezik a tárgyalásokat Dzsudzsák Balázs átigazolásáról.

A honlap úgy tudja, hogy a németek négymillió eurós ajánlatot tettek a magyar játékosért, és a felek között már megszületett az elvi megállapodás. Még úgy is, hogy a törökök ennél jóval nagyobb eladási összegben reménykedtek korábban. Ali Ay klubelnök – a kicsit túlzónak tetsző – tízmillió euró körüli összegre tett célzást, azóta viszont kiderült, hogy jelentős tartozásuk van a magyar légiós felé. azóta viszont kiderült, hogy jelentős tartozásuk van a magyar légiós felé.

A nap folyamán – szintén a török sajtóban megjelent hírekre hivatkozva – beszámoltunk arról, hogy a Bursaspornak 1.4 millió eurós tartozása van a magyar szélső felé, amit július 14-ig kell kifizetnie Dzsudzsáknak.

Már a múlt héten beszámolhattunk arról, hogy Dzsudzsák neve is szerepel a Schalke kívánságlistáján. A törökök szerint Németországon kívül még Spanyolországból és Amerikából is mutatkozik érdeklődés a magyar középpályás iránt.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
12 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40