NB II: edzőváltás Budafokon is, Boér helyett újra Csizmadia

F. B.F. B.
2021.10.19. 16:27
null
Boér Gábor töprenghet, mit rontott el Budafokon (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nyíregyháza labdarúgócsapata után egy másik NB II-es klub, a 15. helyen álló Budafok vezetősége is edzőváltásra szánta el magát a mai napon – Boér Gábor helyett a továbbiakban ismét a régi-új tréner, Csizmadia Csaba irányítja a XXII. kerületi együttest.


A budafokiak honlapja számolt be róla, hogy a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel, akivel együtt Makra Zsolt másodedző is távozik. Az edzőváltás nem meglepő, hiszen az együttes 12 forduló után 14 ponttal csak a bajnokság 15. helyén áll, utóbbi öt bajnokijából négyet elveszített. A csapat irányítását ismét Csizmadia Csaba veszi át.

A korábban említett kritikus időszak hosszabb, nehezebb lett annál, mint amire számítottunk és jelentős energiákat emésztett fel – ecsetelte a klubhonlapon Oláh Lóránt sportigazgató. – Úgy érezzük, most érkezett el a váltás pillanata. Bízunk Csizmadia Csaba új lendületében és abban, hogy a mostani helyzetben ő tudja megtalálni a legjobb megoldást."

Csizmadia Csaba 2016 és 2019 között 89 tétmérkőzésen lépett pályára budafoki színeiben, 2018 októberétől 2021 májusáig pedig vezetőedzőként dolgozott a csapatnál, így elmondható, hogy öt hónap után máris visszatért. A klub a 36 szakember vezetésével érte el története egyik legnagyobb sikerét azzal, hogy 2020-ban feljutott az NB I-be.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Vasas FC 12 8 2 2 24–11 +13 26
2. Kecskeméti TE 12 7 4 1 20–10 +10 25
3. Szombathelyi Haladás 12 7 4 1 13–4 +9 25
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 6 2 4 16–10 +6 20
5. Diósgyőri VTK 12 5 5 2 20–14 +6 20
6. Nyíregyháza Spartacus 12 5 5 2 20–15 +5 20
7. Dorogi FC 12 5 3 4 11–13 –2 18
8. ETO FC Győr 12 4 5 3 19–16 +3 17
9. Szentlőrinc SE 12 3 8 1 15–11 +4 17
9. BFC Siófok 12 3 8 1 15–11 +4 17
11. FC Ajka 12 4 3 5 16–16 0 15
12. Pécsi MFC 12 4 3 5 11–12 –1 15
13. Szolnoki MÁV FC 11 4 3 4 15–18 –3 15
14. Soroksár SC 12 4 3 5 18–23 –5 15
15. Budafoki MTE 12 4 2 6 17–17 0 14
16. Budaörs 12 2 5 5 15–21 –6 11
17. FC Csákvár 11 2 4 5 13–16 –3 10
18. Békéscsaba 1912 Előre 12 1 5 6 15–23 –8 8
19. III. Kerületi TVE 12 1 4 7 10–24 –14 7
20. Tiszakécske 12 2 10 12–30 –18 2

 

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
10 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
10 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
10 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
10 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
10 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24