NB II: a Soroksár egyik legjobbját megvásárolta a Diósgyőr

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 19:49
null
Lőrinczy Attila Diósgyőrben folytatja (Fotó: dvtk.eu)
Tapasztalt támadó középpályás játékjogát szerezte meg a labdarúgó NB II-ben szereplő DVTK átigazolási díj ellenében; Lőrinczy Attila a szintén másodosztályú Soroksárt hagyta el a miskolciak kedvéért – számolt be róla a diósgyőriek honlapja.

 

A 28 éves Lőrinczy Attila Budapesten született, újpesti és váci kezdetek után a Honvéd akadémiáján nevelkedett. Az élvonalban is piros-feketében mutatkozott be, majd kölcsönben szerepelt Békéscsabán és Szolnokon. Hét NB I-es meccsel a háta mögött igazolt Ajkára, ahonnan Mosonmagyaróváron keresztül érkezett Soroksárra, ahol egy éves budafoki kitérőt (19 újabb élvonalbeli mérkőzés) leszámítva mostanáig játszott. Idén ősszel és az előző idényben, tehát másfél év alatt összesen 18 gól és 18 gólpassz került a neve mellé a Soroksár színeiben.

A középpályás elsősorban a támadásépítésben vállal szerepet a pálya közepén, a társak irányítása és kiszolgálása a fő feladata, de jól lő a tizenhatoson kívülről is.

Nagyon izgatottan érkeztem Diósgyőrbe, már a klub megkeresésének is nagyon örültem – mondta Lőrinczy Attila. – Korábban ellenfélként léptem pályára a DVTK-stadionban, egészen más ilyen körülmények között játszani; örülök, hogy tavasztól kéthetente megadatik majd nekem is. A szerződés aláírása előtt beszéltem Kuznyecov Szergejjel, aki nagyon vonzó dolgokat vázolt fel. Tisztában vagyok azzal, hogy sok jó játékos alkotja a DVTK keretét, de meg fogok küzdeni a játéklehetőségért. Azért dolgozom, hogy kihozzam magamból a maximumot, és a céljait elérő DVTK hasznos tagja legyek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik