Felkészülés: a Sampdoria Laczkó nélkül ütötte ki a Sopront

Vágólapra másolva!
2013.08.09. 19:48
A Bükön edzőtáborozó olasz élvonalbeli Sampdoria labdarúgócsapata a Haladástól elszenvedett vereséget követően felkészülési mérkőzésen sima, 6–1-es győzelmet aratott a másodosztályú Soproni VSE ellen. Az olasz együttesben Laczkó Zsolt nem lépett pályára.

A Sampdoria nem sokat tétlenkedett a meccs elején, hiszen előbb Eder talált a kapuba a nyolcadik percben, majd Gianluca Sansone fejelt közelről a kapuba egy perccel később, végül újabb három perc elteltével Mirko Eramo is betalált, így bő tíz percet követően már három gól volt az olaszok előnye.

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, a Sopron tanácstalan volt, a Samp óriási mezőnyfölényben játszott, így törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb megszületik az olaszok negyedik gólja. Erre végül a 24. percben került sor, amikor ismét a brazil Eder volt eredményes.

A második félidőre a Sopron gyakorlatilag sort cserélt, ám az újabb találatokat így sem kerülhette el. A játékrész elején Nicola Pozzi hat perc leforgása alatt duplázott, folytatva – s mint később kiderült, befejezve – ezzel a Samp gólgyártását.

A hajrában a hazaiak a 17 éves (!) Pető Benjamin jóvoltából még szépítettek, ám a Sampdoria – amelyben Laczkó Zsolt ezúttal nem kapott lehetőséget – így is könnyedén nyerte meg a mérkőzést.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Soproni VSE–Sampdoria (olasz) 1–6 (0–4)
Sopron. V:
Böcskei
Sopron: Halasi – Fazakas, Bognár, Tóth, Czár – Sifter, Németh, Varga, Gaál, Szabó – Erdélyi.
Sampdoria: Da Costa (Falcone, 76.) – Gastaldello (Mustafi, 65.), Palombo (Salamon, 65.), A. Costa (Castellini, 55.) – Gavazzi, Eramo (R. Soriano, 55.), Krszticsics (Gencoglu, 50.), Obiang (Renan, 65.), Berardi – Eder (Martinelli, 65.), Sansone.
Gólszerző: Pető B. (90.), ill. Eder (8., 24.), Sansone (9.), Eramo (11.), Pozzi (49., 54.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik