NB I: ők lehetnek az esélyesek a DVSC edzői posztjára

Borbola Bence, Cserháti AndrásBorbola Bence, Cserháti András
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 21:31
null
Ki ül le a debreceni kispadra? (Fotó: MTI)
A fiatal Boér Gábor, a rutinos Mészöly Géza, a korábbi diósgyőri edző, Vitelki Zoltán, vagy a csapat egykori szakvezetője, Supka Attila lehet a Debrecen új vezetőedzője.

Mint beszámoltunk róla, Herczeg András leköszönt, így a legnagyobb kérdés Debrecenben, hogy ki veszi át a népszerű edző munkáját. Szima Gábor, a DVSC elnöke a Nemzeti Sport szombati számában beszélt az új edzővel szemben támasztott elvárásairól. Elmondta, a lényeg, hogy a játékosok megfelelő erőnléti állapotban legyenek, a csapat pedig modern futballt játsszon. Ennek a szempontnak kétségkívül megfelelne a 49 éves Bódog Tamás, aki legutóbb Diósgyőrben ült az NB I-ben kispadon. Hosszú éveken át Németországban futballozott, edzői pályáját is ott kezdte, a modern futball elkötelezettje. Az első megbeszélések után azonban úgy tűnik, egyre kisebb az esély arra, hogy Bódog Tamás lesz a DVSC vezetőedzője.

A másik jelölt Boér Gábor, aki pályája elején tart. A 37 éves szakember Békéscsabán ült először vezetőedzőként a kispadon, majd az ETO FC Győrnél dolgozott rövid ideig, most a Lokival kapcsolatban emlegetik a nevét. Sokak szerint kizárható, hogy a fiatal edzőt bízzák meg a szakmai munka irányításával, ám úgy tudjuk, Szima Gábor már felvette a kapcsolatot vele és az ügynökével is. Konkrétumokról nem esett szó, de az egyeztetés, a tapogatózás megkezdődött.

Kevésbé lenne meglepő, ha Mészöly Gézát, vagy az első debreceni bajnokcsapat vezetőedzőjét, Supka Attilát neveznék ki. Előbbi tapasztalt edző, dolgozott Újpesten, a Vasasnál, Szombathelyen és Győrben is, utóbbi pedig sok szempontból remekül illene Szima Gábor elképzeléseibe. Egyfelől ismeri a debreceni viszonyokat, a labdarúgók többségét, sőt a szakmai stáb néhány tagját is – másfelől korábban jól kijött a DVSC elnökével, s ez sem mellékes szempont. Nem zárható ki tehát, hogy Supka Attila visszatér egykori sikerei színhelyére, és 2006 után ismét ő ülhet a Loki kispadján.

A legfrissebb információ szerint azonban az is benne van a pakliban, hogy Vitelki Zoltán veszi át a Debrecen irányítását. A DVTK-t korábban másod- és vezetőedzőként is irányító szakember dolgozott Kazincbarcikán és Budafokon is, jelenleg pedig a Mezőkövesd Zsóry második számú csapatát irányítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban. Az együttes jelenleg a harmadik helyen áll, s ha Vitelki Zoltán lesz a befutó a DVSC-nél, már nem ülhet le a kövesdiek kispadjára az első tavaszi bajnokin, a Mád ellen február 29-én.

A debreceni keret tagjai eközben téli szabadságukat töltik, van, aki odahaza, a városban pihen, mások elutaztak a hegyekbe. A felkészülés január 3-án kezdődik, a csapat végig hazai környezetben készül, nem utazik edzőtáborba. A klub vezetői szeretnék, ha az első foglalkozást már az új vezetőedző tartaná meg.

Legfrissebb hírek

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
17 órája

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Bogdán Ádám a Debreceni VSC új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 12:17

DVSC: a klub hivatalosan is bejelentette a tulajdonosváltást

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 11:58

A futballpályán és a klubházban is mozgalmas volt a Loki ősze

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 10:46

Négymeccses eltiltást kapott a pályán kívül kiállított debreceni játékos

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 20:31
Ezek is érdekelhetik