NB I: Stöger és Moniz vereséggel nyitott – Csercseszovnak jobban sikerül a rajt?

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.01.27. 10:33
null
Csercseszov a DAC elleni felkészülési meccsen kikapott a Fradival (Fotó: Török Attila)
A  4. fordulóból még augusztusban elhalasztott Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzéssel folytatódik ma este 18.30-tól a labdarúgó NB I. Nagy várakozás előzi meg a zöld-fehéreknél decemberben kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov tétmeccses bemutatkozását. Nincs könnyű helyzetben az orosz szakember, hiszen csapatával éppen az előző bajnokság ezüstérmesének otthonában kell debütálnia, az FTC előző négy külföldi vezetőedzője közül egyedül Szerhij Rebrovnak sikerült győzelemmel nyitnia a magyar bajnokságban.

LABDARÚGÓ NB I
A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

PUSKÁS AKADÉMIA–FERENCVÁROS

♦ Ez lesz a 21. összecsapásuk az élvonalban, a Puskás Akadémia mindössze 3 győzelmet tud felmutatni, 9 döntetlen és 8 ferencvárosi siker mellett.

♦ Meccseik majdnem fele – 20-ból 9 – zárult iksszel, a leggyakoribb eredmény az 1–1, amely összesen hétszer fordult elő, a legutóbbi három párharcuk kivétel nélkül így végződött.

♦ A felcsútiak mindhárom Fradi elleni győzelmüket pályaválasztóként érték el, az elsőt 2013-ban még a régi székesfehérvári Sóstói Stadionban, a másik kettőt, 2018-ban és 2019-ben a Pancho Arénában. Amikor a PAFC volt a házigazda, ötször végeztek döntetlenre, a zöld-fehérek egyetlen idegenbeli diadala pedig 2015 áprilisában született, amikor Böde Dániel duplájával nyertek 2–1-re.

♦ A Puskás Akadémia lassan két és fél éve nem tudott nyerni a Ferencváros ellen. Igaz viszont, hogy 2019 augusztusában 4–1-re lépte le az akkor elég tartalékos magyar rekordbajnokot, amely NB I-es meccsen azóta egyszer sem kapott négy gólt.

♦ A felcsúti gárda négy forduló óta nem kapott ki, igaz, három döntetlen mellett csak egyszer, a sereghajtó Gyirmót ellen tudott győzni. Hosszabb, ötmeccses sorozattal csak Kisvárda és a ZTE büszkélkedhet jelenleg a mezőnyben.

A két csapat téli felkészüléséről, a keretekben történt változásokról itt olvashat:
A Fradinál talán most okozta a legtöbb gondot a koronavírus

♦ A Puskás Akadémia otthoni mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, ezzel csak az ötödik a hazai tabellán, ebben az idényben a Paks és a Kisvárda is győztesen tudott távozni a Pancho Arénából.

♦ Idegenbeli teljesítménye alapján a Fradi a legjobb az élvonalban: az első hat vendégfellépését mind megnyerte, az egyetlen kudarcát legutóbb, Debrecenben szenvedte el (0–2).

♦ Miközben a Ferencváros télen szerződtetett vezetőedzőjének, az orosz Sztanyiszlav Csercseszovnak ez a bemutatkozó mérkőzése, a Puskás Akadémiát irányító Hornyák Zsolt jelenleg az NB I leghosszabb ideje hivatalban lévő trénere. A felvidéki születésű szakember két és fél éve, 2019 nyarán debütált a magyar élvonalban, eddigi 82 bajnoki mérkőzésének pontosan a felét (41) megnyerte a felcsútiakkal, 20-szor játszott döntetlent és 21-szer szenvedett vereséget.

♦ Az FTC legutóbbi négy – mind külföldi – trénere közül csak az ukrán Szerhij Rebrovnak sikerült győzelemmel rajtolnia az NB I-ben, a német Thomas Doll döntetlennel, míg a holland Ricardo Moniz és az osztrák Peter Stöger vereséggel nyitott.

AZ FTC ELŐZŐ NÉGY KÜLFÖLDI EDZŐJÉNEK BEMUTATKOZÁSA AZ NB I-BEN

Ricardo Moniz
2012.08.25.Bp. Honvéd
otthon0–2
Thomas Doll
2014.03.02. Győri ETO
otthon2–2
Szerhij Rebrov
2018.08.25.Mezőkövesd
idegenben
1–0
Peter Stöger
2021.07.31.
Kisvárda
otthon
1–2

♦ Érdekesség, hogy Rebrov az első bajnoki vereségét éppen a Pancho Arénában szenvedte el, amikor a felcsútiak Hegedűs János emlékezetes, saját térfélről elvégzett szabadrúgásával 1–0-ra legyőzték a zöld-fehéreket.

♦ A Puskás Akadémia a legutóbbi 11 bajnokijából csak egyet vesztett el, a „szokásos" Paks ellenit, amelyen 4–1-re maradt alul idegenben.

♦ Az FTC előző három bajnokiján egyszer sem esett kettőnél több gól.

♦ A párharc gólkirálya Böde Dániel 7 góllal, a két csapat jelenlegi kerettagjai közül Aissa Laidouni (aki az Afrika-kupán szerepel, ezért biztosan nem játszhat a mai meccsen, ahogy a marokkói Ryan Mmaee és Samy Mmaee sem), Tokmac Nguen, Olekszandr Zubkov, illetve Joao Nunes talált be kétszer az aktuális ellenfél kapujába.

A PUSKÁS AKADÉMIA TÉLI FELKÉSZÜLÉSE
Edzőtábor:
Marbella (Spanyolország), január 4–15.
Január 8. Puskás Akadémia–FC Bruges (belga) 0–1
Január 11. Puskás Akadémia–Lincoln Red Imps (gibraltári) 3–0 (Komáromi 2, Favorov)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Skribek Alen (ZTE FC), Tamás Nándor (Sepsi OSK – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kiss Norbert, Farkas Bendegúz, Pécsi Ármin

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Papp Kristóf (Budaörs), Posztobányi Patrik (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Géresi Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSE
Edzőtábor:
koronavírusos játékosok és stábtagok miatt lemondták a spanyolországi Marbellába tervezett edzőtábort.
Felkészülési mérkőzés
Január 19., 16.30: DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Ferencváros 2–0

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Fortune Bassey (nigériai, Dynamo Ceské Budejovice – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

AZ NB I JANUÁRI FOLYTATÁSA
A 4. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
Január 27., csütörtök
18.30:
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

18. FORDULÓ
Január 29., szombat
14.30:
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Január 30., vasárnap
13.00:
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
20.00: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

NB I, 2021–2022, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 21., szombat
Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE 1–2 Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
4800
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
2429
Budapest Honvéd–Paksi FC 3–1
Budapest, Bozsik Aréna
Pintér Csaba
2411
Augusztus 22., vasárnap
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
700
Újpest FC–MTK Budapest 1–2Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
1866
2022. január 27.,csütörtök
18.30: Puskás Akadémia–FerencvárosFelcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr1735917–28–1114
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik