NB I: északmacedón válogatott védőt igazolt a Fehérvár FC

Vágólapra másolva!
2019.08.05. 17:21
null
Muszliu (6) a Mol Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását (Fotó:AFP)
Az északmacedón bajnokcsapat, a Shkëndija hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozott a klubtól a csapat 24 éves, 14-szeres válogatott védője, Viszar Muszliu, és a jövőben a Mol Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását. A hírt később a magyar klub is megerősítette oldalán.

Az eladó klub hivatalos honlapja szerint Muszliu szerződése jövő év nyarán járt volna le, ezért a Shkëndijának még idén nyáron el kellett adnia, ha pénzt akart érte látni. Ez végül sikerült is: északmacedón sajtóértesülések szerint másfél millió euró körüli összegért került Székesfehérvárra a védő. A Nemzeti Sport úgy értesült, jóval kevesebbet fizetett érte a magyar klub.

Muszliu 2018 januárjában érkezett a Shkëndijához, amelynek színeiben 62 tétmérkőzésen 9 gólt szerzett, s három trófeát nyert a csapattal, két bajnoki cím mellett a Macedón Kupát is elhódította.

Muszliu 2017 szeptemberében mutatkozott be hazája felnőttválogatottjában, s hamar kihagyhatatlanná vált: azóta az északmacedón válogatott 16 mérkőzéséből 14-en pályán volt – egy gólt szerzett –, s mindössze öt percet mulasztott el, mert idén júniusban a lengyelek ellen a 85. percben kiállították.

„Boldog vagyok, hogy a mai napon csatlakozhattam a MOL Fehérvár FC-hez. Az utóbbi időben sok információt gyűjtöttem be a csapatról, ebben segítségemre volt többek közt Boban Nikolov is, akit közel tíz éve nagyon jól ismerek, játszottunk együtt fél évet a Vardarban, de a különböző korosztályos válogatottakban évekig voltunk csapattársak, akárcsak a felnőtt nemzeti együttesben is. Nagy várakozásokkal érkeztem Székesfehérvárra, egyértelmű célom, hogy bajnokságot és kupát nyerjek itt Magyarországon a Vidivel. Ezenkívül természetesen a nemzetközi porondon is minél szebb eredmények eléréséhez szeretném segíteni a klubot. Amit eddig láttam a városból, az nagyon tetszik, a MOL Aréna Sóstó pedig egy lélegzetelállító aréna, alig várom, hogy pályára léphessek benne” – nyilatkozta a fehérváriak új igazolása a klub honlapján.

„Régóta figyeltük Visar játékát, örülök, hogy most már a sorainkban tudhatjuk. Személyében újabb válogatott játékossal bővült a keret, ami a Vidi erejét mutatja. Fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik hazája élcsapataiban és a válogatottban is. Ugyan volt több nyugat-európai kérője, kemény munka és egy hosszú tárgyalássorozat árán nekünk sikerült megszereznünk. Végig éreztem rajta, hogy ide szeretne jönni, ami miatt mégis hosszabbra sikerült az átigazolás folyamata, azért történt, mert az előző klubja nem volt hajlandó elengedni a nyári nemzetközi kupameccseik előtt. Ahogy korábban Rus Adrián szerződtetésénél, nála is célunk volt, hogy ezen a poszton is növelni tudjuk a létszámot, hiszen - mint azt sokan tudják - a két stabil belső védőnk utolsó évéhez érkezett a szerződésében. Örülök, hogy erre a helyzetre időben tudtunk reagálni” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Azt a Fehérvár sem közölte, hogy a 24 éves bekk milyen hosszú időre szóló szerződést írt alá, azt viszont igen, hogy a 16-os mezszámot kapta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Halmai Ádám (Haladás), Kovács Dániel (Soroksár), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nyári Patrik (Haladás), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bévárdi Zsombor (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Richard Sánchez (paraguayi, Olimpia – Paraguay), Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
Távozók: Joan Campins (spanyol, Royal Excel Mouscron – Belgium, szabadon igazolhatóként), Hársfalvi András (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Réti Patrik (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Tóth Bence (Vasas FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd), Bolla Bendegúz (ZTE FC – ismét), Nyári Patrik (Haladás), Tamás Krisztián (ZTE FC), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr). Kooperációs kölcsön (Budaörs): Halmai Ádám, Mocsi Attila, Szabó Bálint
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bévárdi Zsombor (Debreceni VSC), Elvir Hadzic (bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik