NB I: Beszélnünk kell a játékosokkal a könnyen kapott gólokról – Szerhij Rebrov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 07:45
null
Futács Márkó joggal tapsol, Boér Gábor szerint is kihozta a maximumot a ZTE a Fradi ellen (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros csak egy pontot tudott elhozni Zalaegerszegről a labdarúgó NB I 25. fordulójában. Szerhij Rebrov nem volt túl boldog, míg Boér Gábor természetesen örült a 2–2-es döntetlennek.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„A ZTE-vel mindig nehéz meccseket játszunk, ha visszagondolok az utóbbi kettőre, akkor az egyiken tíz emberrel nyertünk ellenük, a másikon pedig az utolsó pillanatokban lőtt góllal. Ha onnan nézzük, hogy 1–0-s hátrányból fordítottunk, akkor elégedettnek kellene lennünk, de miután vezettünk 2–1-re, nem lehetünk elégedettek az eredménnyel. Túl könnyű gólokat kaptunk, ezekről el kell beszélgetnünk a játékosokkal. Viszont szerencsére még mindig megfelelő előnnyel vezetjük a tabellát. Egyébként, élvezetes volt látni, ahogy a csapatom támadott a nagyon kompaktan védekező Zalaegerszeg ellen, az akarás végig megvolt.”


Boér Gábor,
a ZTE vezetőedzője a Ferencváros elleni mérkőzés előttmár beszélt a csapata sokasodó gondjaival,így nem csoda, hogy örült a listavezető elleni pontszerzésnek.

„Amit kértem a srácoktól, hogy adják ki magukból a maximumot, és játsszunk nyílt meccset a Fradival, azt nagyjából meg tudtuk valósítani. Azok a játékosok, akik az elmúlt időszakban nagyon komoly terhelést kaptak, szinte a semmiből kellett berobbanniuk az NB I-be, azok olyan erőket mozgósítottak, hogy le a kalappal előttünk. Nagyon büszke vagyok a mai eredményre, és arra a szervezettségre, amit mutattunk a pályán. Tisztában vagyunk a Ferencváros minőségével, a játékosai kvalitásaival, amit ezúttal is megtapasztalhattunk, de sikerült velük felvenni a versenyt, és kihoztuk a maximumot ebből a meccsből.

Hozzátette, győzelemmel azért nem ér fel ez a döntetlen, de a hitüknek, a lelküknek nagyon jót tett ez a bravúros pontszerzés. Arról is beszélt, hogy miután betegség és eltiltás miatt is akadt bőven hiányzójuk az elmúlt hetekben, tulajdonképpen már erre a meccsre elfogyott a szufla, de a játékosai bizonyították, sok mindent lehet szívvel pótolni, csapatként nagyot alkotni. Egyelőre viszont azt még nem látja, hogy mennyi erejük maradt a szerdai, Kisvárda elleni kupanegyeddöntőre.

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

ZTE FC–Ferencváros 2–2(Koszta M. 7., Futács 68. – 11-esből, ill. F. Boli 51., 66.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 25. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 5., PÉNTEK
DVTK–MTK Budapest 0–0Miskolc,DVTK StadionIványi Zoltán
MÁRCIUS 6., SZOMBAT
Paksi FC–Mezőkövesd 2–2
Paks,Paksi FC StadionPintér Csaba
Puskás Akadémia–Újpest FC 2–1
Felcsút,Pancho ArénaFarkas Ádám
MÁRCIUS 7., VASÁRNAP
Budapest Honvéd–Kisvárda 0–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
ZTE FC–Ferencvárosi TC 2–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Káprály Mihály
Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC 1–2Budapest,Budafoki MTE SporttelepZierkelbach Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC25177 150–16+3458
2. Puskás Akadémia25143 836–31 +545
3. Mol Fehérvár25117 750–31+1940
4. MTK Budapest25 98 835–33 +235
5. Mezőkövesd25 98 829–31 –235
6. Paksi FC25 97 950–47 +334
7. Kisvárda25 97 923–31 –834
8. Újpest FC25 941232–51–1931
9. Budapest Honvéd25 771137–37 028
10. Zalaegerszegi TE25 751342–47 –526
11. Budafoki MTE25 751330–46–1626
12. Diósgyőri VTK25 641528–41–1322

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik