NB I: a Paks hosszabbított Böde Dániellel

Cs. B.Cs. B.
2022.07.05. 18:58
null
Böde Dánielnek az előttünk álló évad lesz a tizedik élvonalbeli idénye Pakson (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2023 nyaráig szerződést hosszabbított csapatkapitányával, Böde Dániellel.

 

A 35 éves Böde Dánielnek az előttünk álló évad lesz a tizedik élvonalbeli idénye Pakson, ráadásul hét évet (2012 és 2019 között) a Ferencvárosnál is lehúzott. A 25-szörös válogatott csatár 428 NB I-es mérkőzésnél tart, amivel a hazai örökranglista 16. helyén áll.

„Jöhet még egy év! Természetesen, ahogy eddig, ezúttal is a tőlem telhető legjobban próbálom majd odatenni magam. Szeretném tovább segíteni a csapatot és a klubot egyaránt. Motiváltságból nincs hiány, sőt, talán egyre több is van. Mindent elkövetek, hogy szép idényünk legyen, hiszen sosem lehet tudni, melyik lesz az utolsó szezonja az embernek” – idézte a Paks honlapja Bödét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Debreceni Zalán (Haladás), Dezamits Dominik (Haladás), Varga Barnabás (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Bognár Dávid (Kazincbarcika)?, Borsos Vilmos (Diósgyőri VTK)?,Debreceni Ákos(Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Lorentz Márton (BFC Siófok),Nyári Patrik(III. Kerületi TVE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Bognár István (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Arisz Limassol – Ciprus), Pethő Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Dezamits Dominik (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin
(Ulszan Hyundai – Dél-Korea, Besiktas – Törökország, Genoa – Olaszország)

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53