MTK: rengeteg játékos és szinte a teljes szakmai stáb kidőlt a mai meccs előtt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.19. 14:02
null
Gera Dániel (fehérben) még ott lehet a pályán, de a mellette a képen jobbra álló Ikenne-King már nem (Fotó: mtkbudapest.hu)<br />
Rendkívüli bejelentést tett honlapján a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest FC: szinte a teljes szakmai stáb, valamint számos játékos is ki kell hagyja a ma délutáni, Paks elleni bajnokit.

 

Sorozatban harmadik bajnokiját kell kihagynia Michael Boris vezetőedzőnek, aki már a DVTK és a ZTE elleni meccsen sem ült a kispadon. A mérkőzésen az MTK-t most is Farkas Attila irányítja, az ő munkáját viszont ezúttal a rutinos labdarúgó, Pintér Ádám(akit csereként neveztek a játékosok közé) és Janta Gábor technikai vezető segíti.

A már korábban is hiányzó Hidvégi Sándor (erőnléti edző), Vajkai Dániel (videoelemző), Riba Dániel (masszőr), Sipos Péter (fizioterapeuta) mellett ezúttal Teodoru Vaszilisz (asszisztens), Elbert András (kapusedző), Farkas Viktor (asszisztens), valamint Dömök István (masszőr) sem lehet ott a csapat mellett.

A játékosok közül 13 labdarúgó nem áll a csapat rendelkezésére, közülük többen betegséggel, vagy sérüléssel küzdenek, de van köztük eltiltott is.

Az MTK mérkőzéskeretében Varju Benedek, George Ikenne-King Patrick, valamint a már korábban is hiányzó Nagy Zsombor, Palincsár Martin, Balázs Benjámin, Myke Bouard Ramos, Katona Máté, Baki Ákos, Bíró Bence, Lencse László, Somodi Bence, Kanta József, Vancsa Zalán sincs ott.

A kék-fehérek honlapja kiemelte: a játékosok közül többen is számukra szokatlan poszton lépnek majd pályára, de a csapat mindenképpen vállalja a játékot.

Az MTK időközben kihirdette a kezdőcsapatát a 14.45-kor kezdődő mérkőzésre:

Mijatovics – Kata, Ferreira, Tiago – Gera, Biben, Dimitrov, Cseke, Schön – Prosser, Miovszki

Cserék: Winter (k), Varasdi (k), Clinton, Mezei, Barna, Drljo, Kovács M., Horváth A., Pintér (játékosként nevezték be, de a szakmai munkát is segíti)

NB I, 2020–2021, 16. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 18., PÉNTEK
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 3–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKáprály Mihály
DECEMBER 19., SZOMBAT
14.45: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK StadionBogár Gergő
19.30: Ferencváros–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
DECEMBER 20., VASÁRNAP
14.30: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Újpest FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik