FTC: a DVSC vinné a multifunkciós bosnyák hátvédet

Vágólapra másolva!
2014.05.10. 07:12
null
Aleksandar Jovanovic egyetlen NB I-es gólját még 2012-ben a PMFC ellen szerezte (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint nyártól Debrecenben folytathatja a pályafutását a Ferencváros bosnyák labdarúgója, Aleksandar Jovanovic.

 

Nagy az esélye annak, hogy a 28 éves Aleksandar Jovanovic búcsút int a Ferencvárosnak, információnk szerint a jelenlegi éllovashoz, a DVSC-Tevához tart. Úgy tudjuk, a futballista szerződése a nyáron lejár, így a Loki ingyen szerezhetné meg.

„Nem kommentálnánk a hírt" – zárta rövidre a megkeresést Róka Géza, a DVSC klubigazgatója.

Jovanovic amolyan jolly joker, mert számos poszton bevethető, elsősorban a pálya két szélén. A Ferencvárosban ebben a bajnoki idényben rendre a védelemben szerepelt, kilencszer jobbhátvédként, négyszer balhátvédként, amikor kezdő volt (emellett négyszer csereként jutott szóhoz), míg a korábbi szezonokban a középpálya jobb oldalán is játszott. A bosnyák labdarúgó azon kevesek egyike a zöld-fehéreknél, akik már 2011 óta a csapatot szolgálják, még Prukner László vezetőedző kérésére szerződtették.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 9., péntek
19.00
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 2–1
Solymosi Péter
Május 10., szombat
14.00
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK (tv: Duna)
Kassai Viktor
16.00KTE-Phoenix Mecano–Lombard Pápa TFCBecséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–Mezőkövesd-Zsóry (tv: Sport 1)
Vad II István
18.00Videoton FC–Kaposvári Rákóczi (tv: Sport 1)Farkas Ádám
20.00Debreceni VSC-Teva–Újpest FC (tv: Sport 1)Erdős József
Május 11., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Budapest Honvéd (tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Szombathelyi Haladás–MVM-Paks (tv: Sport 2)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik