Fontos kérdésekre ad választ az NB I utolsó fordulója; Negyven éve tett csodát az NB I-ben a Rába ETO

SZ. M.SZ. M.
2022.05.14. 23:03
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.
Az utolsó esély: a Kisvárda és a Puskás a 2. helyért, az MTK és a Bp. Honvéd a bennmaradásért küzd. Az első osztályú futballbajnokság utolsó fordulójának záró napjára maradó mindhárom mérkőzés fontos kérdésről dönt: eldől az ezüstérem sorsa, s az is kiderül, hogy a Gyirmót mellett az ősztől melyik csapat szerepel a másodosztályban

Bajnok lett 1982-ben a Rába ETO, a Verebes József edzette csodacsapat tízezreket csalt ki a futballstadion lelátójára, azóta is aranykorszakként emlegetik a legendás klub nagyszerű szereplését – összeállításunkban az akkori kulisszák mögé pillantunk be, felvillantva a Mágus taktikai elképzelését, megszólaltatva a játékosait is

Tóth Gábor: A verbális harcokba bele kell állni, nem szabad megfutamodni. A női bajnoki röplabdadöntőt a Vasas ellen elveszítő Békéscsaba vezetőedzője már előre tekint, és azon dolgozik stábjával, miként lehetne még jobb közösséggé formálni együttesét. A szakemberrel Sneff Szilárd beszélgetett

Lévai Tamás: Eb-bronz és ob-győzelem után lánykérés. A Honvéd kötöttfogású birkózója tavaly még 77 kilóban lett vb-ötödik és U23-as világbajnok, az idei budapesti Eb-n már 82 kilóban szerzett bronzérmet, majd még eggyel feljebb lépett, és a 87 kiló regnáló U23-as Európa-bajnokát legyőzve lett országos bajnok. Ezek után megkérte barátnője kezét a zuglói Japánkertben, és onnan sem kellett csalódottan távoznia. Krasznai Bence interjúja
Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
22 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50