– Edzőkérdés?
– Dehogy. Erről a gyalázatos produkcióról nem Giovanni Dellacasa tehet – mondta Ferenczi István a Nemzeti Sportnak. – Nem tisztem megvédeni az edzőnket, de számomra egyértelmű, hogy nem az ő felelőssége az a hullámvölgy, amelybe kerültünk. Ott volt például a Fradi elleni meccs: egész héten gyakoroltuk a Dellacasa mester által kitalált taktikát, nap mint nap sulykoltuk, hogy ki hova, mikor helyezkedjen, kitől mit vár el a tréner. Aztán jött a meccs, és mindebből a csapat semmit sem valósított meg. De mondhatnám ugyanezt a Debrecen elleni találkozóval kapcsolatban is.
– Akkor mi a baj?
– Mindenkinek le kellene szállnia a magas lóról, csakhogy ezzel már elkéstünk. Amit lehetett, elrontottuk, amit korábban felépítettünk, azt leromboltuk. Most ott tartunk, hogy a szurkolóink elfordultak tőlünk, a kritikusok bennünket elemeznek, mi meg azon gondolkodhatunk, hogy egyáltalán mennyit is érünk.
– S mennyit ér ez a mostani Vasas?
– Sokkal többet, mint amit mutat. Rendkívül kiegyensúlyozott, szoros a bajnokság, és mi most akár a dobogón is állhatnánk. A keret erőssége alapján legalábbis. Ehelyett lassan kiesőjelöltek leszünk. De nem is a táblázaton elfoglalt helyezés bánt a legjobban, hanem a futballunk. Szégyen, ahogy játszunk, nincs erre jobb szó. Mert ki lehet kapni bárkitől, ám nem úgy, ahogy mi tettük. Gyáván, szétesően, elképzelés és lelkesedés nélkül. A Kaposvár ellen még megmagyarázhattuk a sikertelenséget azzal, hogy a játékvezető befolyásolta a meccset, de amit a csapat az MTK, a Ferencváros és a Debrecen ellen mutatott, arra nincs mentség.
– Önre mindig jellemző volt, bárhol is futballozott, hogy kritikus véleményt formált. Éppen ezért kérdem, miben látja a Vasas vergődésének okát, ha nem Giovanni Dellacasa alkalmatlanságában?
– A szemléleten, hozzáálláson kellene változtatnia mindenkinek, és mindenekelőtt valamennyi csapattársamnak magába kellene szállnia, hogy mindent megtett-e az elmúlt időszakban a Vasasért. Én is hibázom, nekem sem megy igazán a játék, de azt állítom, hogy a tüdőmet kihajtom a meccseken, mert győzni akarok mindenki ellen. Ugyanezt sajnos nem mondhatom el mindenkiről. Nyugodtan nyilatkozom mindezt, hiszen az öltözőben már sokszor beszéltem a többiekhez, hasonló mondatokkal érvelve. Tudja, azért elgondolkodtató, hogy például a fiataljaink megsértődnek, ha nekik kell vinni a szerelést, vagy hogy néhány csapattársam azt képzeli magáról, hogy ő kinőtte a Vasast, neki már-már ciki itt játszani, és legalább a Valenciában lenne a helye. Könyörgöm, ilyen játékkal, ilyen mentalitással!? Aztán mindezek eredményezik azt is, hogy a Ferencváros vagy a Debrecen játékosai a középpályán olyan akadálytalanul jutnak el a mi kapunkhoz, hogy senki sem támadja meg őket, senki sem ütközik velük, miközben bennünket, Vasas-csatárokat elől agyonrugdosnak az ellenfelek védői. Hiányzik egy igazi vezéregyéniség, egy olyan csapatkapitány, mint amilyen korábban Tóth András volt, aki leordítja az alibiző csapattárs fejét, aki odacsap az asztalra, akinek adnak a véleményére.
