DVSC: két csatárral erősítette meg a támadósorát a klub – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 21:11
null
Karim Loukili (Fotó: <a href="https://dvsc.hu/balszelsot-igazolt-a-loki/" target="_blank">dvsc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Karim Loukilit és Matar Dieyét is. 


A 25 éves Karim Loukili balszélsőként és támadóként is bevethető. A holland-marokkói kettős állampolgárságú futballista holland klubokban nevelkedett, az FC Utrecht után megfordult a Sparta Rotterdam és a Helmond együttesében is.

A holland másodosztályban 71 mérkőzésen 12 gólt szerzett és 7 gólpasszt adott.

A Lübeck színeiben játszott a német Oberligában, majd 2021-ben a lett Riga FC-be igazolt, ahol az előző szezonban 16 bajnoki mérkőzésen és 4 Konferencialiga-selejtezőn is pályára lépett.

Matar Dieye (Fotó: dvsc.hu)
Matar Dieye (Fotó: dvsc.hu)


A szenegáli Matar Dieye szintén a támadójátékban segítheti majd a DVSC-t, 190 centis magasságával a levegő ura lehet az NB I-ben.

Dieye olasz csapatokban, a Vicenzában és a Torinóban nevelkedett, majd az ukrán bajnokságban mutathatta meg igazán magát a felnőttfutballban. Játszott az Olimpik Doneck és a Karpati Lviv színeiben is, ezt követően pedig két esztendeje a horvát első osztályú HNK Gorica szerződtette. A horvát pontvadászatban az előző idényben 25 bajnokin lépett pályára, két gólt szerzett és két gólpasszt adott, emellett betalált kétszer a kupában is.

A Debrecen új csatára az ukrán és a horvát első ligában összességében 72 mérkőzésen 10 gólt és 7 gólpasszt jegyezhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Raul Balbarau (román, CSA Steaua Bucuresti – Románia), Meldin Dreskovics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró),Ante Erceg (horvát, Bröndby IF – Dánia, legutóbb kölcsönben NK Osijek – Horvátország; május 25-én érkezett), Dusan Lagator (montenegrói, Wisla Plock – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Major Sámuel (Admira Wacker – Ausztria, szabadon igazolhatóként),Christian Manrique (spanyol, Olympiakosz Nicosia – Ciprus), Jorgosz Neofitidisz (görög, Zlaté Moravce – Szlovákia), Olekszandr Romancsuk (ukrán, PFK Lviv – Ukrajna), Karim Loukili (holland-marokkói, Riga – Lettország), Matar Dieye (szenegáli, HNK Gorica – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Erdélyi Benedek, Sipos Szabolcs

Kiszemeltek:
Távozók:Bényei Ágoston (Diósgyőri VTK), Ante Erceg (horvát, szabadon igazolható; július 18-án távozott), Gyönyörű Gergő (Karcag – szabadon igazolhatóként), Korhut Mihály (Debreceni EAC), Tomás Kosicky (szlovák-magyar, szabadon igazolható). Kovács Gergő (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Kovács Péter (szolnoki kölcsön után Pécsi MFC),Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Pintér Ádám(Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Poór Patrik (DVSC), Tischler Patrik (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Sipos Szabolcs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kalafat Álmos
(Besiktas – Törökország), Soltész Dominik (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik