A Paks legyőzte a Lombardot, ismét gólképtelen volt a Honvéd

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 16:08
Az MVM Paksi FC 1–0-ra legyőzte a Lombard Pápát a két NB I-es labdarúgócsapat szerda kora délutáni felkészülési mérkőzésén. Az NB I ötödik helyén álló Budapest Honvéd fogadta az NB II Nyugati csoportjában szereplő Veszprém FC-t. A fővárosi klub sok helyzetet dolgozott ki, gólt azonban most sem sikerült szereznie, akárcsak a legutóbbi, Komló elleni mérkőzésen. A Siófok 2–1-es vereséget szenvedett a Zalaegerszeg otthonában, a Haladás 5–1-re verte az Ajkát.

MVM PAKS–LOMBARD 1–0MVM PAKS–LOMBARD 1–0

Mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei – Tóth Bence és Mouhamadou Seye révén a pápaiak kétszer is kapufát lőttek –, ám a kapuba találnia csak a paksi Bartha Lászlónak sikerült.

A pápaiaknak ez volt az első téli felkészülési mérkőzésük, a paksiak másodszor játszottak – elsőre 8–0-ra megverték a Bonyhádot.

BUDAPEST HONVÉD–VESZPRÉM FC 0–0

Nagyjából kétszáz néző előtt fogadta ma a Budapest Honvéd a Veszprémet, felkészülési mérkőzésen. Az első félidőben Ivancsics Gellért vezérletével sok helyzetet dolgozott ki a fővárosi csapat, de a veszprémi kapuba nem sikerült betalálnia. A góllövéshez Boris Zivanovic állt a legközelebb, amikor Ivan Lovric negyvenméteres keresztlabdáját szépen mellre vette a bal oldalon, lövése azonban a lécen csattant. A félidő végén még Vernesnek volt lehetősége a gólszerzésre, ám az ő szabadrúgása a kapufát találta telibe. A szünetben szinte az egész csapatot lecserélte a Honvéd edzője, Marco Rossi, ennek ellenére a lehetőségeket továbbra sem tudta kihasználni a házigazda, így a végeredmény gól nélküli döntetlen lett.

ZTE FC–SIÓFOK 2–1

A ZTE az első félidő közepén Babati Benjámin góljával szerzett vezetést, majd a 40. percben Szegleti Gergely duplázta meg a hazaiak előnyét. A mérkőzés hajrájában Jusuf Dajic gólja már csak a szépítésre volt elegendő.

HALADÁS–AJKA 5–1

A Szombathelyi Haladás 5–1-re legyőzte az NB II-es Ajkát – vezetőedzője, Artner Tamás korábbi csapatát – a két klub szerda délutáni felkészülési mérkőzésén. A szombathelyi csapat hivatalos honlapjának beszámolója szerint a hazaiak öt góljából négy büntetőből született – az elsőnél és a másodiknál Radót, a harmadiknál Nagy Gábort buktatták.

Az első félidő lefújása előtt a vendégek jobbhátvédje, a volt Haladás-védő Sallér elveszítette a fejét, belerúgott a mellette elkocogó Radóba, amikor ott sem volt a labda. Kisebb tumultus, lökdösődés támadt a pályán, és az ajkaiak edzője, a volt Haladás-pályaedző Németh Zoltán azonnal lecserélte futballistáját.

A szünetben teljes sort cserélt Artner Tamás, ezt követően már nem játszott akkora mezőnyfölényben a vasi csapat, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek.

„A felkészülési időszakhoz képest jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen. Pozitívum, hogy sokat futottunk, sok helyzetünk volt, emellett több jó egyéni teljesítményt is láthattunk, Németh Márió játéka különösen tetszett. Az első félidei játékkal elégedett voltam, a szünet után már gyengébb ritmusban futballoztunk. Hiányérzetem a kapott gól miatt van" – értékelt Artner Tamás, a Haladás mestere.

Négy Haladás-játékos kihagyta az első edzőmérkőzést: Kulcsár Kornélnak bevizesedett a térde, Halmosi Péter a vádlijával bajlódik, Ugrai Roland térdműtétje után lábadozik, míg Tóth Péter Németországban kezelteti a hátát.

PÉCSI MFC–KOMLÓI BÁNYÁSZ 10–0

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
MVM PAKS–LOMBARD PÁPA 1–0 (0–0)
Siófok
MVM PAKS: Németh G. (Csernyánszki, 46.) – Heffler T. (Galambos, 77.), Éger (Csehi T., 46.), Fiola (Berkó, 71.), Szabó J. – Bartha (Feil, 71.), Báló (Mészáros I., 61.) – Lázok J. (Czinger, 59.), Pintér N. (Sifter, 46.), Heffler N. (Vayer, 46.) – Eppel (Hahn J., 59.)
LOMBARD PÁPA: Nacsa – Nagy S., Tóth G., Balogh Balázs (Gröber, 46.), Horváth L. (Dóczi, 46.) – Maróti (Seye, 46.), Présinger (Németh M., 46.), Tóth B. (Rodenbücher, 46.), Marics (Beliczky, 46.) – Szabó O., Balázs B. (Enyingi, 46.)
Gólszerző: Bartha (65.)
Forrás: paksifc.hu
BUDAPEST HONVÉD–VESZPRÉM FC 0–0
Bozsik-stadion, műfű, 150 néző. Vezette: Bereczki
HONVÉD, 1. félidő: Szemerédi – Ikenne-King, Lovric, Ignjatovics, Baráth – Zsivanovics, Hidi, Vécsei, Ivancsics – Délczeg, Vernes. 2. félidő: Czuczi – Ikenne-King (Moga), Lovric, Ignjatovics, Baráth – Nagy G., Diarra, Odia – Tchami, Diaby, Martínez
VESZPRÉM: Vojinovics (Ster) – Molnár T. (Meinczinger), Császár (Ihász), Nagy Á., Bosnjak – Nikolin, Hevesi-Tóth, Thiago (Kálmán), Nyitrai (Szöllőskei) – Osváth (Hanák), Honma
ZTE FC–Siófok 2–1 (2–0)
Zalaegerszeg, 200 néző. Vezette: Molnár A.
ZTE: Vlaszák (Kalmár) – Pál D. (Kocsárdi), Kovács G., Nánási (Balogh B.), Hajdu – Simonfalvi (Kocsis A.), Sluka – Babati, Máté, Frizoni (Babos) – Szegleti (Horváth L.)
Siófok: Heinrich (Kurucz) – Fehér Zs. (Kiss Z.), Nyári (Fodor), Deák, Varga K. (Fejes) – Horváth V. (Menyhárt), Windecker, Kiss M., Lázok T. (Kecskés) – Melczer (Dajic), Mokánszki (Máté J.)
Gólszerző: Babati, Szegleti, ill. Dajic
HALADÁS–AJKA 5–1 (3–0)
Szombathely, Illés Akadémia, műfű, 50 néző. Vezette: Takács R.
HALADÁS. 1. félidő: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Búrány – Simon Á., Rajos – Nagy G., Németh M., Radó – Andorka. 2. félidő: Gőcze – Zsirai (Hanzl), Jagodics, Devecseri, Farkas M. – Szakály A., Iszlai – Gyurján, Kalász, Czafit – Kenesei K.
G: Andorka (34., 45. – mindkettő 11-esből), Radó (37. – 11-esből), Kenesei K. (47. – 11-esből), Czafit (62.), ill. Sowunmi (78.)
PÉCSI MFC–KOMLÓI BÁNYÁSZ 10–0
PMFC: 1. félidő: Molnár P. – Fodor, Balogh, Krejci, Nagy J. – Nagy O., Horváth A., Beke P., Sztojimirovics, Szatmári – Bajzát. 2. félidő: Ivancsics – Lázár, Lantos, Causic, Zseljkovics – Márkvárt, Koller, Uzoma, Horváth Zs., Szatmári – Grumics.
Gólszerzők: Grumics (2), Zseljkovics (2), Horváth Zs. (2), Fodor, Nagy O., Bajzát, Márkvárt.
Forrás: bama.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik