NB II: három játékossal szerződést hosszabbított a Budafok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.28. 17:06
Króner Martin kettő, míg Vaszicsku Gergő és Fekete Máté egy-egy évvel hosszabbította meg szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE-vel – számolt be róla a klub honlapja.

A 25 éves, korábban a Vácban, a DVSC-ben és a ZTE-ben is futballozó középső védő, Króner Martin tavaly nyáron érkezett a Budafokhoz, amelyben hamar alapemberré vált. A hátvéd 18 bajnoki mérkőzésen, valamint két Magyar Kupa-találkozón lépett pályára a jelenlegi idényben. 2021-ig kötelezte el magát a klubhoz.Króner Martin tavaly nyáron érkezett a Budafokhoz, amelyben hamar alapemberré vált. A hátvéd 18 bajnoki mérkőzésen, valamint két Magyar Kupa-találkozón lépett pályára a jelenlegi idényben. 2021-ig kötelezte el magát a klubhoz.

A védelem másik tagja, a 27 esztendős Vaszicsku Gergő – aki korábban 41 NB I-es mérkőzésen játszott – sérülés utáni, novemberi visszatérése óta újra fontos láncszeme a XXII. kerületi csapatnak, ő 2020-ig írt alá.

A saját nevelésű támadó, Fekete Máté szintén 2020-ig hosszabbította meg szerződését. A 23 éves játékos az előző idényben győztes góllal mutatkozott be a Budafokban, de az elmúlt hónapokban nem a pályán, hanem azon kívül vívta élete nagy meccsét. Fekete remélhetőleg túl van a nehezén, és legyőzte a betegséget.

„Nagyon jólesett, hogy a vezetőség ebben a helyzetben is maximálisan kiállt mellettem – fogalmazott a klub honlapján Fekete Máté. – A célom az, hogy egészséges legyek, ez a legfontosabb, de szeretnék minél előbb visszatérni a pályára, és a következő évadban már a csapat segítségére lenni. Lassan tizenkilenc éve futballozom Budafokon, egyértelmű volt a döntés a szerződéshosszabbítással kapcsolatban.”

AZ NB II ÁLLÁSA
1. ZTE FC 29 18 6 5 56–33 +23 60
2. Gyirmót FC Győr 29 18 2 9 61–37 +24 56
3. Kaposvári Rákóczi FC 29 15 11 3 46–31 +15 56
4. Soroksár SC 29 14 5 10 51–39 +12 47
5. Békéscsaba Előre 29 13 8 8 44–34 +10 47
6. Vasas FC 29 12 10 7 50–46 +4 46
7. Budaörs 29 14 3 12 45–36 +9 45
8. Kazincbarcika 29 11 8 10 43–37 +6 41
9. Nyíregyháza Spartacus FC 29 11 7 11 44–40 +4 40
10. FC Csákvár 29 9 13 7 48–48 0 40
11. ETO FC Győr 29 11 6 12 45–37 +8 39
12. Vác FC 29 9 12 8 32–31 +1 39
13. Dorogi FC 29 9 9 11 43–43 0 36
14. Budafoki MTE 29 10 4 15 36–49 –13 34
15. Tiszakécske VSE 29 7 13 9 29–45 –16 34
16. Balmazújváros 29 7 10 12 25–37 –12 31
17. BFC Siófok 29 6 10 13 26–42 –16 28
18. Ceglédi VSE 29 6 7 16 29–52 –23 25
19. Mosonmagyaróvár 29 5 10 14 28–46 –18 25
20. Monor 29 5 6 18 35–53 –18 21

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: egyik legjobb csatárával hosszabbított a DEAC

Jégkorong
17 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

Vb 2026: szerződést hosszabbított a skót szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2026.05.28. 14:47
Ezek is érdekelhetik