Kecskemét: a kosarasoknál bevált receptet követnék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 16:04
Kecskeméten négy éven belül NB II-es labdarúgócsapatot szeretnének, ennek eléréséhez a kosárlabdacsapatnál bevált receptet követnék.

Kecskemétnek a legutóbbi idényben még élvonalbeli futballcsapata volt, a KTE licencproblémái miatt azonban most a megyei I. osztályra készül a város első számú csapata, mégpedig KLC-KTE SI néven. A városházán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, a cél az, hogy a következő szezontól az NB III, majd maximum négy éven belül az NB II tagja legyen a továbbra is lila-fehérben (idegenben narancssárgában) szereplő csapat.

A város maga részéről továbbra is a klub rendelkezésére bocsájtja a Széktói Stadiont, így változatlan körülmények között készülhetnek a csapatok, illetve tekinthetőek meg a mérkőzések – olvasható a kecskemetilc.hu beszámolójában.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta, hogy a kosarasoknál bevált receptet szeretnék követni, egy erős támogatói kör létrehozásával.

A Phoenix Mecano továbbra is szponzorálja a helyi labdarúgást, de további támogatókat is keresnek. Jelenleg 3-4 komoly érdeklővel tárgyalnak ez ügyben.

Legfrissebb hírek

NB II: máris előnyben a Honvéd – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
30 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
20 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04
Ezek is érdekelhetik