Víg Péter: Aki alázatos és sokat tesz a győzelemért, annak időnként szerencséje van

Vágólapra másolva!
2024.03.04. 08:51
Víg Péter szerint már a Paks ellen is látszott, hogy kifelé jön a gödörből az Újpest (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, október után nyert ismét bajnokit hazai pályán a Fehérvárt 2–0-ra legyőző Újpest FC, melynek megbízott edzője, Víg Péter úgy véli, az FTC elleni 5–0-s vereséget követően a Paks ellen már látni lehetett, hogy csapata kifelé jön a gödörből.

Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője

Horváth Dávid (Fotó: Árvai Károly)

– Nagyon csalódott?
– Mindannyian ugyanúgy láttuk, a Paks góljáig mi irányítottuk a mérkőzést, hetven–harminc százalékos labdabirtoklási fölényben voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, minden adva volt, hogy a magunk javára döntsük el a meccset. A felfogásért jár a dicséret, az eredmény miatt nyilván szomorúak vagyunk.

– Csak a gól hiányzott a játékukból?
– Igen, gyakran kerültünk helyzetbe, többször is sikerült megbontanunk a paksiakat, működött a játékunk. Ez akkor is így volt, amikor a Paks visszább állt, megvoltak a lehetőségeink, hogy betaláljunk.

– Mi lehet a kilencven perc legnagyobb tanulsága?
– Lehetne azt mondani, hogy a helyzeteket be kell rúgni, de a hatékonyságunkkal eddig nem volt probléma. A paksi oldalon jó volt a kapusteljesítmény. Ilyen önbizalommal kell játszanunk a következő hetekben is, hiszen fontos meccsek várnak ránk.

Bognár György (Fotó: Árvai Károly)

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője

„Az MTK futballozott, végig irányított, de mi nyertük meg a mérkőzést. Erőnlétben és mentálisan sem tudtuk helyrehozni a csapatot a hétközi százhúsz perces kupamérkőzés után. Egyébként már az első játékrészben rájöttünk, nem tudjuk a ránk jellemző letámadást alkalmazni, így visszább álltunk, próbáltunk kontrázni. Nagyon örülök a győzelemnek, hozzáállásban kivételes csapatunk van. Ha nincsenek a sérülések, Böde Dánielt mindenképpen becseréltük volna a szünetben, így viszont előbb érkezett, és bár kevés használható beadásunk volt, bíztunk benne, hogy az egyikre odaér. Így történt.”

Mezei Szabolcs, a Paks középpályása:
„Éreztem a combhajlítómat, s hogy nagyobb baj ne legyen, cserét kértem. A sérülés elkeserít, viszont a győzelem miatt boldog vagyok.”
Simon Barnabás, a Paks kapusa:
„Németh Krisztián lövése előtt szerencsére jól helyezkedtem, reflexből belekaptam a labdába, így landolt a lécen. Nem emiatt nyertünk, hanem azért, mert Böde Dániel rendkívül jól futballozott.”
Stieber Zoltán, az MTK középpályása:
„A helyzeteink alapján már az első félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát. Sajnos ez nem sikerült, és a folytatásban már pontatlanabbul játszottunk, ez okozta a vereségünket.”

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
MTK Budapest–Paksi FC 0–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2483 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Böde (72., 87.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


Víg Péter, az Újpest FC megbízott edzője

– Szinte nyerhetetlen meccsen győztek – hogyan?
– A találkozó előtt sok okot hallottam, hogy miért nem nyerhetünk – mi meg arról beszéltünk, hogyan lehet miénk a három pont. A kimerítő csütörtöki kupamérkőzés után számítani lehetett arra, hogy a mérkőzés elején lesznek nehézségeink, szerencsére Banai Dávid nagyszerűen teljesített ebben az időszakban.

– A cserék hozták meg a fordulatot?
– Fontos szerepük volt. A futball nagy része pszichológia. Az FTC elleni nulla-öt után a Paks ellen, noha kiestünk a kupából, már lehetett látni, a csapat kifelé jön a gödörből, jó úton jár, ezért ebben a hitben próbáltuk erősíteni a játékosokat. A labdarúgás pedig ilyen, aki alázatos és sokat tesz a győzelemért, annak időnként szerencséje van.

– Azt a változást hozták meg az újpesti cserék, amire számított?
– Az edző úgy küldi be a kispadról a játékosokat, hogy lendítsenek a csapaton, tegyenek hozzá a pályán történtekhez, ez most összejött. Tajti Mátyás sérülése után egyre jobb formában van, képes meccset eldönteni, Csoboth Kevin pedig a mozgékonyságával, gyorsaságával hátul tartotta a fehérvári védőket, mindkettőjüknek is nagy szerepe volt abban, hogy végül nyertünk.

Bartosz Grzelak, a Fehérvár vezetőedzője

Bartosz Grzelak (Fotó: Koncz Márton)

– Furcsa mérkőzés volt…
– Számunkra nagyon. Sokáig uraltuk a meccset, gólhelyzeteteket alakítottunk ki, de pontosan tudjuk, hogy ez a felnőttek futballja: ha kihasználatlanul marad a ziccer, megbüntet az ellenfél, így pedig nagyon nehéz nyerni. Természetesen rendkívül csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk megszerezni a három pontot, ráadásul így veszíteni… És nem vonhatjuk meg a vállunkat, hogy a játékunk rendben volt, mert megvoltak a lehetőségeink.

– Hogyan lehet javítani a helyzetkihasználáson?
– Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás! Sokat futottunk, rengeteget dolgoztunk, eltaláltuk a lécet, a csatárok egy az egyben vezették rá a labdát az ellenfél kapusára, de mert semmi sem ment be, az első újpesti gól eldöntötte a mérkőzést.

– Ha már itt tartunk: Csoboth Kevin és Tajti Mátyás beállására megfelelően reagáltak?
– Beszéltünk a középpályásokkal, hogy az egyensúlyt tartsuk meg, de volt öt védőnk, a hazaiak változtatásánál is arra készültünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Lehangoló, hogy vereséget szenvedtünk.

Tajti Mátyás, az Újpest FC középpályása: 
„Örülök, hogy csereként is segíthettem a csapatot, s én szereztem a vezető gólt. Ezután hamar megdupláztuk az előnyünket, a kihagyott tizenegyesem szerencsére nem osztott, nem szorzott. Talán még jót is tett nekünk, hogy szombaton a Kisvárda és a Mezőkövesd is nyert, még motiváltabban léptünk pályára a Vidi ellen.”

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
Újpest FC–Fehérvár FC 2–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3201 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Tajti (75.), Ambrose (78.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
  1. Paksi FC23154  442–26+16 49 
  2. Ferencvárosi TC22153  459–22+37 48 
  3. Fehérvár FC23123  842–34  +8 39 
  4. Puskás Akadémia23  98  637–26+11 35 
  5. Debreceni VSC23  95  931–29  +2 32 
  6. MTK Budapest23  941029–44–15 31 
  7. Kecskeméti TE23  931132–36  –4 30 
  8. Diósgyőri VTK22  85  935–35    0 29 
  9. Zalaegerszegi TE23  841133–43–10 28 
10. Újpest FC23  831229–47–18 27 
11. Kisvárda23  621524–36–12 20 
12. Mezőkövesd23  541421–36–15 19 

A 21. fordulóból elhalasztott FTC–DVTK mérkőzést április 10-én játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik