Gyász: 75 évesen elhunyt az Újpest legendás balhátvédje, a hétszeres magyar bajnok Juhász Péter

CS. M.CS. M.
2024.03.30. 07:32
Juhász Péter az 1974–1975-ös bajnoki idény kezdetén (Fotó: Nemzeti Sport)
Péntek este, 75 éves korában elhunyt Juhász Péter, az Újpest legendás balhátvédje – tudtuk meg korábbi csapattársától, Tóth Andrástól.

 
Juhász Péter 1948-ban született a felvidéki Losoncon. 1967 és 1976 között játszott az Újpesti Dózsában, ahol karrierje során a klub legendás balhátvédjévé vált. A magyar válogatott mezét 24 alkalommal magára öltő Juhász összesen hét magyar bajnoki címet és három Magyar Kupát (MNK) nyert az Újpesttel, de tagja volt a Vásárvárosok Kupája (VVK) döntőjébe jutó csapatnak is. Pályafutását a hetvenes évek második felében a Tatabányában folytatta, majd megfordult a Volán SC-nél, a 22. számú Volánnál és Gödön is, s a BLSZ-ben szereplő Chinointól vonult vissza.

Nemzeti mezben Eb-negyedik helyezést szerzett az 1972-es kontinenstornán, és ugyanabban az évben ezüstérmes lett a müncheni olimpián. Az év végén 1972 legjobb magyar labdarúgójának is megválasztották.

Tavaly augusztusban lett 75 éves (Fotó: Árvai Károly)

Az MLSZ saját halottjának tekinti Juhász Pétert.

JUHÁSZ PÉTER TAVALY, 75. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL BESZÉLT PÁLYAFUTÁSÁRÓL A NEMZETI SPORTNAK. A CIKKET IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL.

 

 

Legfrissebb hírek

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
31 perce

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
6 órája

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
14 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
17 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
Tegnap, 19:15

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:35
Ezek is érdekelhetik