Függő játszma – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 22:23

A Magyar Labdarúgó-szövetség megtette, amit megkövetelt a haza.

Noha az elmúlt napokban „csak” a Honvéd támadója, Davide Lanzafame, a Paks kapusa, Holczer Ádám, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, illetve pénteki nyílt levelében a Magyar Sportújságírók Szövetsége állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy az MLSZ jobban tenné, ha felfüggesztené a bajnokságot, kétségünk se legyen afelől, nem akadt olyan játékos és stábtag, akinek az edzőközpontba, az öltözőbe, a stadionba lépve ne fordult volna meg a fejében: vajon nem kapom el, nem viszem haza „a” vírust?

Volt, aki bevallotta, volt, aki nem: zárt kapus mérkőzésrendezés ide, óvintézkedések oda, a kisördög ott motoszkált benne. Mert az odáig rendben, hogy a kezdés előtti és a lefújás utáni pacsizás tiltólistára került, azt senki és semmi sem tudta megakadályozni, hogy a kettő között (lásd még: mérkőzés) ne érjenek egymáshoz a felek. S így volt ez az edzéseken is. Jóllehet reményeink szerint egy fertőzött sincs a labdarúgók között, holnap, holnapután, sőt néhány nappal azután is kiderülhet, hogy valakiben mégiscsak ott bujkált a koronavírus…

Nem csoda, hogy akadtak olyan futballisták, akik bár becsülettel lejátszották azt a meccset, amit le kellett játszaniuk, jelezték, köszönik, ebből egyelőre nem kérnek többet. Mert bár a tabella arról árulkodik, hogy a Ferencváros áll az élen, valójában nem a Fradi az első – hanem az egészség.

A két játékos, a HLSZ és az MSÚSZ kérése mindenesetre meghallgatásra talált: az MLSZ hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette összes versenysorozatát. Nem lesz NB II-es forduló szerdán, nem lépnek pályára az NB I-es klubok szombaton, ahogyan az NB III-as csapatok vasárnapja is szabaddá vált a – jelen helyzetben egyetlen elfogadható – döntésnek köszönhetően.

Egy kiskapu ugyanakkor nyitva maradt: a szövetség csupán javasolta a „személyes részvételű sporttevékenységek (például az edzés)” szüneteltetését, ám nem tiltotta meg. Másként: a klubokra bízta, hogy a hétköznapok során tesznek-e lakatot sporttelepük bejáratára, vagy engedik, hogy akár a felnőtt-, akár az utánpótláscsapatok gyakoroljanak. A felelősség ezen a téren immár az egyesületi vezetők vállát nyomja – és a szülőkét, akiknek adott esetben dönteniük kell arról, elmehet-e edzésre a futballért nyilván bolonduló gyermekük…

A helyzet pillanatnyilag elkeserítő, de az MLSZ-közleményben megtaláljuk a kapaszkodót is: a döntés csak átmeneti időre szól.

Való igaz, egyszer minden véget ér – és akkor a játék mehet tovább.

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
23 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 6:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik