003 – Malonyai Péter jegyzete

2019.08.24. 23:07

Négy meccs, négy győzelem – igazán imponáló a Mezőkövesd mérlege. Mint ahogy a szombati produkciója is, Diósgyőrben simán nyerni még akkor is figyelemre méltó, ha a miskolci futballisták nem éppen a legjobb formájukat futják.

Kiütés a borsodi rangadón, a hibátlan Mezőkövesd elintézte a DVTK-t is
„Jót mosolyogtunk rajta” – kövesdi reakció a kémvádra

Ilyenkor azt szokták (illik?) boncolgatni, vajon mi a titok? Szerintem a rejtély könnyen megfejthető, mert nem az. Mind a négy meccsén több gólt lőtt a csapat, mint ellenfele – ennyi az egész. Mondják majd biztosan, hogy most aztán igazán egységes az együttes, egymás tenyeréből esznek a játékosok, Kuttor edző megtalálta a legjobb felállást (szerkezetet, ösztönzést, a védekezés és támadás egységét – tessék választani!), de a lényeg mégiscsak az, hogy valamennyi meccsükön jobbak voltak az ellenfélnél.

Ha lehetek szubjektív, nekem Cseri Tamás (is) főszereplő. Már korábban is észrevettem (nem volt nehéz), hogy jó futballista, mostanság, hogy jól megy neki, s kérdezgetik mindenről, az is kiderült, értelmes, felnőtt ember, aki tudja, mi az igazán fontos, a szakálláról például azt mondta, azért nem vágatja le, mert a gyerek szeret belekapaszkodni.

De nem akarok igazságtalan lenni a többiekkel, Cseri úgyis azt mondaná, hogy az egész csapaté a siker. Hiába közhely, nehéz vitatkozni vele, mint ahogy azzal is, hogy Kuttor Attila (fő)szerepe sem elhanyagolható. Októberben lesz két esztendeje, hogy Mezőkövesden dolgozik, csendben, minden különösebb felhajtás nélkül. Nem keresi a rivaldafényt, igaz, játékosként sem tette, ám egy nyilatkozata sejtette a jövőt: „Sok minden máshoz nem nagyon értek, csak a futballhoz, már amennyire ehhez értek, jó lenne ezzel foglalkozni a jövőben is, de majd elválik, hogy mire jutok.”

Mint ahogy az is elválik, mire viszi végül a Mezőkövesd, mindenesetre a rajt remek. És az is, hogy van humoruk a kövesdieknek. Jót derültek azon, hogy kémgyanúval illeték őket a diósgyőriek, akik szerint egy autóból telefonon rögzítették a csapat edzését, leselkedtek a szombati meccsre készülve. A világháló korában a módszer aligha korszerű (leszámítva a telefont), mindenesetre, a diósgyőriek nevezhetik 003-as ügynöknek a gyanúsítottat.

Neve Gond. Nagy Gond.

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Baki kizárva – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2026.09.12. 23:13