Ház és pince – Voleszák Gábor jegyzete

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.04.07. 23:41

Valamilyen különös oknál fogva mindig rokonszenvet tápláltam azok iránt, akik a rosszban is képesek meglátni a jót. E tekintetben Radoki János, a Puskás Akadémia – immár csak volt – vezetőedzője belopta magát a szívembe. Még csapata legutóbbi, Kisvárda elleni megsemmisítő, kiütéses 4–0-s veresége után is eltökéltségének adott hangot, amikor nekiszegezték a kérdést, nem tart-e attól, hogy ilyen szereplés után esetleg megköszönik a munkáját.

A száját elhagyó határozott „Nem!” tökéletes végszava volt felcsúti pályafutásának. Szó se róla, kommunikáció terén sosem volt elveszett ember. Januári székfoglalójakor aláhúzta, hogy nem tartja magát varázslónak, a rengeteg munkában hisz. Majd építészeti meglátásait fejtegette, mondván: ha valaki házat épít, a pincével kezdi, márpedig a pince nála a védekezést jelenti.

Ha csak a bajnokságot vesszük (pedig a Soroksár elleni kínos kupabotlás is megérne néhány sort…), Radoki János csapata a kilenc bajnokiján kilenc gólt szerzett, miközben tizenhetet kapott. Ebből nekem az derül ki, hogy még az alapokat sem sikerült letennie, nem hogy a pince szintjéig felhúznia a falakat. A Puskás Akadémia a szakvezető irányításával a sereghajtó Haladástól három, az aranyra hajtó Ferencvárostól, legutóbb pedig az abszolút újonc Kisvárdától is négy-négy gólt kapott – miközben egyet sem szerzett.

De van itt más is: Radoki János letámadást és rengeteg sprintet akart látni a csapatától. Ehelyett gyakran csak tanácstalanul szaladgáló játékosokat és hajmeresztő védelmi, védekezési hibákat láthattunk. Közben az elszántságából és munkakedvéből cseppet sem veszítő szakvezető abban bízott, hogy legalább fél év alatt felszínre hozhatja a csapatában rejlő lehetőségeket. Csak az a baj – mondta még március elején –, hogy miután begyakoroltak valamit az edzésen, a játékos két hét múlva elfelejtette, ezért túl sokszor kell ismételnie magát.

Ekkor többekben felvetődött a kérdés: csakugyan kizárólag a labdarúgók tehetnek-e a felcsúti mélyrepülésről? Radoki János szavaiból ítélve igen – erre utalhatott a szombati nem. Belátom, szimpatikusabb lett volna, ha kitér arra, hogy a Kisvárda ellen miért nem voltak tiszták a fejek, miért jöttek az újabb hibák, vagy hogy kész-e már a pince.

Építő jelleggel.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
10 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53
Ezek is érdekelhetik