MK: „A Fradi elleni súlyos vereséget gyorsan el kellett felejtenünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.27. 10:35
Az első meccs után vezetett a Paks összesítésben, és a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján is előnybe került, mégis a felcsútiak jutottak a nyolc közé. A 3–1-re végződött mérkőzés után a győztes csapatból a tizenegyest kiharcoló Nagy Zsolt, a vesztesből Könyves Norbert értékelt az NSO Tv-nek. Utóbbi arról is beszélt, hogyan érzi magát ismét Pakson. 

„Szombaton súlyos vereséget szenvedtünk a Ferencvárostól, de másnap már a Paks elleni kupamérkőzésre kellett koncentrálnunk
– mondta Nagy Zsolt. – Bár az első meccsen kettő egyre kikaptunk, mégis hittünk benne, hogy meglesz a továbbjutás. Mindenkin azt láttam, úgy ment fel a pályára, hogy itt ma nyernünk kell. A mindent eldöntő tizenegyes előtt Szolnoki Roland adta középre a labdát, már úgy láttam, hogy ez gól lesz, be fogom fejelni, de Nagy Richárd lerántott, így szerintem jogos volt a büntető, amit Latifi értékesített. Ezzel a továbbjutással valamennyire visszajöhet az önbizalmunk, de koncentrálni kell a hétvégi, Debrecen elleni bajnokira, és ha azt is behúzzuk, akkor biztosan visszajön.”

Könyves Norbert ebben látta a Paks kupabúcsújának okait:

„Miután megszereztük a vezetést, talán túlságosan is megnyugodtunk, felívelgettük a labdát, s nem játszani próbáltunk. A Puskás Akadémia egyenlítő gólja felhozta őket, s bár megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a mérkőzést, az utolsó passzok nem sikerültek. Az ellenfél megrúgta a második gólt, onnantól kezdve azon voltunk, hogy visszahozzuk a meccset, nem akartunk hosszabbítást. Aztán kaptunk egy tizenegyest, nem tudom, jogos volt-e, de onnantól már kettőt kellett volna lőnünk.”

Videónkban a télen a Debrecentől érkező csatár beszélt arról is, hogyan érzi magát ismét Pakson.

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 1–3(1–1)
Paks, 400néző,V:Andó-Szabó (Kepe, Legeza)
PAKS:Rácz G. – Kulcsár D., Lenzsér, Bobál D., Báló – Papp K. (Zsidai, 77.) – Nagy R. (Simon A., 85.), Egerszegi, Kesztyűs, Remili (Hahn, 85.) – Könyves.Vezetőedző:Csertői Aurél
PUSKÁS AKADÉMIA:Danilovics – Szolnoki, Heris (Vega, 57.), Poór, Nagy Zs. – Mioc, Balogh B. – Kiss T., Szakály P., Sós B. (Komáromi, 72.) – Latifi.Vezetőedző:Radoki János

Gólszerző:Lenzsér (1–0) a 17., Latifi (1–1) a 23., Latifi (1–2) a 75., Latifi (11-esből, 1–3) a 82. percben.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
10 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Tóth Milán: Nem gondoltam volna, hogy a szünet végére négyszeres magyar válogatott leszek...

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:27

„Nekem mindegy, hogyan, a gól az gól!” – véli Kerkez, aki különös dicséretet kapott Szoboszlaitól

Magyar válogatott
2026.10.02. 23:04