Ízkavalkád – Sinkovics Gábor jegyzete

2017.12.03. 01:05

A szerbek harcolnak, az uruguayi fut, rohan, zakatol megállás nélkül, a zöld-foki-szigeteki légiós becsúszik, a macedón pontos, lapos lövéssel vezetést szerez, a ghánai pedig olyan gólt lő, amit a spanyol vagy az angol bajnoki összefoglalóban is ismételgetnének. Aztán a szerb szépít, de bejön csereként a nigeri és Rooney-szerűen beemeli a labdát az üresen maradt kapuba.

Rangadó az NB I-ben.

Az egyik kispadon német, a másikon szerb tréner ül.

38–38: a szombati rangadó után fej fej mellett a Fradi és a Videoton
Dollék óriási öröme, Király Gábor mosolya – a hétvégi forduló képgalériája

Magyar aranycsata, s az ember felsóhajt, ha végre valamelyik hazánkfiához kerül a labda. Ha az ősszel lendületesen futballozó Varga Rolandhoz, ha Juhász Rolandhoz, de az is öröm, ha a két Lovrencsics testvér közül meglódul valamelyik a jobb oldalon. Nem is lenne ezzel semmi baj. A világ futballja már csak ilyen – ilyenné lett. Barcelonában argentin az isten, miként Milánóban és Torinóban is. Madridban egy portugálért rajonganak, Párizsban egy brazilért, Manchesterben egy svédért. Csakhogy szerte a világban, még a nagy kluboknál is ott bontogatják szárnyaikat a tehetséges fiatalok, akik a sztárok mellett vagy mögött bevetésre várnak, s talán a jövőt jelenthetik.

A Fradi–Vidin is jó lett volna felfedezni a jövőt. A magyar futball jövőjét. Mert felállva tapsolunk Joseph Paintsilnek, aki ritmusváltásaival, finom bokacseleivel, játékosságával kiemelkedik az NB I mezőnyéből, s aki olyan cseleket csinált a Videoton tizenhatosánál, ahogy arról az idősebb Fradi-szurkolók álmodnak néhanap. Csakhogy a légiósok neve nem kerülhet be Georges Leekens szövetségi kapitány noteszába. Jó lenne zöld-fehérben és piros-kékben olyan fiatalokat látni (akár egyelőre epizódszerepben is egy-egy ilyen rangadón), akik pontosan tudják, mit jelent egyik vagy másik klub legendás címere, s mit jelent a Ferencvároshoz vagy a Videotonhoz tartozni.

Ez még azonban odébb van.

A jelen pedig az, hogy a Fradi lelkes közönsége előtt lefutotta és bedarálta a Videotont. Feszült, izgalmas futball volt ez, a jobbik fajtából.

Magyar konyha – egzotikus ízesítéssel.

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11