A vasmacska halála – Sinkovics Gábor jegyzete

Valaki halkan, de határozottan Roderick Duchatelet fülébe súghatná, hogy az Újpest nem a családi kincstár része. Nem zánkai nyaraló, matyó hímzéses terítővel a falon, nem gyémánttal díszített gyűrű, amelyet unott mozdulattal lehet a kredencfiókba tenni, és nem pillekönnyű strandlabda, amellyel játszani lehet.

Az Újpest az egyik legrégebbi és legnépszerűbb magyar klub, 132 esztendő csodája.

Egyszer talán majd kiderül, ki volt az a „kiváló” reklámszakember, aki meggyőzte az újpesti klub belga tulajdonosát a címerváltoztatásról. Javaslom Roderick Duchatelet úrnak, olvassa el eredetiben Frédéric Beigbeder remekművét, Az 1999 forint című regényt, amelyben a francia irodalomkritikus és reklámszakember ezt írja: „Nem engedem meg, hogy gondolkozzatok, az újdonság terrorizmusa révén adom el nektek a semmit. Én döntöm el ma, hogy mit akartok holnap...” Javaslom, Roderick Duchatelet ne döntsön helyettünk.

Mert modern világban élünk, egyre több tetoválás díszíti az embereket, és különösen a férfiak körében nő a szakáll népszerűsége. Ám még sincs benne a Magyar Közlönyben, hogy mindez kötelező lenne. Lehet újítani, lehet asszonyt, férjet, autót, házat és alsógatyát cserélni – de csapatot nem. Csapatot aztán végképp nem!

És a csapathoz tartozik név, színösszeállítás és címer. Ezeket mi, szurkolók cipeljük magunkkal, boldogan, sírva, büszkén és világfájdalommal megáldva. Mert a csapat mi vagyunk, lila-fehérben, piros-kékben, zöld-fehérben, piros-feketében, mi magunk vagyunk, akik győzünk, akik vereséget szenvedünk, és azok is mi vagyunk, akik megvesszük a szent dresszt, magunknak vagy a gyerekeinknek, és megsimogatjuk a címert, ha épp olyanunk van.

A címert, amelyet most megváltoztattak.

A címert, amelyet most Roderick Duchatelet újító szándékkal megváltoztatott. Nagy hiba volt. Az újpesti szurkolók érthető kínjukban-keservükben a formája alapján vécédeszkának nevezték el, és alig van közöttük, aki szimpatizálna vele. Szombatra tüntetést szerveznek a drukkerek, mondván: vissza a vasmacskát, mert az a miénk – ha dorombol, ha nem.

A tradíció talán a legfontosabb a magyar futballban. Illik tiszteletben tartani, különösen úgy, hogy sikerekről nem beszélhetünk.

Roderick Duchatelet tisztelje a vasmacskát – és mindazt, amit az elmúlt 132 esztendő jelentett.