Vidi: Torghelle szerint az Újpest jobb, mint a szezon elején

2012.12.02. 09:40
A labdarúgó NB I 17. fordulójának vasárnapi játéknapján a Videoton az Újpestet fogadja. Torghelle Sándor, a székesfehérváriak támadója küzdelmes mérkőzésre számít, amelyen egyértelmű céljuk a három pont megszerzése.

„Biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk vasárnap délután az Újpest ellen. A fővárosi csapat sokkal jobb formában van most, mint a szezon elején. Nagyon oda kell figyelnünk a találkozón, de természetesen szépen szeretnénk búcsúzni az év utolsó hazai mérkőzésén a közönségünktől, vagyis egyértelmű a célunk, itthon tartani a három bajnoki pontot. Az érezhető, hogy ellenünk minden csapat kettőzött erővel játszik a bajnokságban, biztos, hogy az Újpest is mindent megtesz azért, hogy visszavágjon nekünk a második fordulóban elszenvedett hazai vereségükért. Biztos, hogy kemény, küzdelmes meccs lesz, az újpesti játékosok keményen bele fognak menni a párharcokba, erre készülünk, de ugyanez igaz ránk is. A legfontosabb számunkra az, hogy megnyerjük a meccset, és ezért mindent meg is teszünk a pályán" – nyilatkozta klubja hivatalos honlapjának Torghelle Sándor, aki az őszi, Újpest elleni bajnokin a Videoton győztes gólját szerezte.Torghelle Sándor, aki az őszi, Újpest elleni bajnokin a Videoton győztes gólját szerezte.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
14 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
14 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
15 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
17 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
22 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54