Kecskemét: már húsz edző jelentkezett be a tulajdonosnál a kispadra

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 09:40
Még mindig nem találták meg a Kecskemét élvonalbeli labdarúgócsapatának klubvezetői Urbányi István vezetőedző utódját. Rózsa Pál, a KTE-Ereco tulajdonosa elárulta: direkt vagy indirekt módon már közel kéttucatnyi szakember jelentkezett be náluk, hogy átvenné a csapat irányítását.

„Keressük a megoldást, ám talán ismeri a közmondást: hamar munka ritkán jó – mondta a fejleményekről Rózsa Pál a Nemzeti Sportnak. – Egy-két héten aligha múlik bármi is, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy elhamarkodottan döntsünk. Annyit elárulhatok, közvetve vagy közvetlenül legalább húsz edző jelezte, érdekelné őt a feladat. Ez talán azt is jelenti, a szakemberek látnak perspektívát a KTE játékosállományában."

A Nemzeti Sport információi szerint a korábbi sikeredzőnek, a Kecskeméten már dolgozó Tomiszlav Szivicsnek jó esélyei vannak arra, hogy leüljön a kispadra (ráadásul őt is érdekelné a feladat), ám a megszerzése nem két fillérbe kerülne. A pénz pedig döntő tényező lehet.

Legfrissebb hírek

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
7 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
14 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07
Ezek is érdekelhetik