A piszkos tizenkettő

SINKOVICS GÁBOR jegyzeteSINKOVICS GÁBOR jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.06.29. 21:35
Címkék
Azon most felesleges lenne töprengeni, hogy Otto Rehhagel konyakos meggyel vagy korbáccsal szelídítette-e meg a rendszerint heves, temperamentumos görögöket. Azt a csapatot, amely történelme legnagyobb sikere előtt áll, lesajnált tucatcsapatból egyszer csak Európa-bajnoki elődöntőssé vált. Az sem túl érdekes, hogy Angelosz Baszinasz vagy Demisz Nikolaidisz hányszor kívánta a pokolba a kőkemény edzésmódszeréről ismert német edzőt, amikor az századszor futtatta őket negyven Celsius-fokos melegben és ezredszer magyarázta el nekik, hogy mind a tízen rohanjanak vissza védekezni, ha a helyzet éppen úgy hozza. Érdekes téma lenne persze Otto Rehhagel edzésmódszerével behatóan foglalkozni, főként, nekünk magyaroknak, és nemcsak a német szakembertől, hanem a görög futballistáktól is tanulhatnánk. Alázatot, szerénységet és tisztességet. Mindez csak azért lehet érdekes most, mert a Ferencváros történetének újabb mélypontját érte el. Amit ezen a kedden, néhány héttel a kupagyőzelem és a bajnoki cím elnyerése után a Fradi-vezérkar bemutatott, nehéz szavakkal minősíteni. Kirúgták Pintér Attilát, ám az üzleti érdek, no meg talán a gyávaság más diktált. A felmondólevél semmissé vált, ehelyett jött egy ultimátum, amely, úgy tűnik, a Ferencváros sajátossága. Kapott ilyet már Varga Zoltán is annak idején, most Pintér Attilán a sor. Azon az edzőn, akit – ahogy ő is fogalmazott – nem kell szeretni. A játékosai nagy része nem is szereti, és ahogy hallani, tizenketten jelezték, hogy nem kívánnak vele dolgozni, hogy nem bírják elviselni a stílusát, az edzésmódszereit és az egyéniségét. Ez is piszkos játszma volt, de mi most ne a futballistákra haragudjunk elsősorban, hanem a magyar futball közegére, ami lehetővé teszi azt, hogy ilyesmi előforduljon; hogy a csatár, a védő, a középpályás bemártsa az edzőjét, amiért az a félidőben nem Shakespeare-szonetteket olvas fel, hanem dühödten, olykor üvöltve beszél taktikáról, gyávaságról, lötyögésről.Pintér Attila útban van.Ugyanúgy, mint ahogy korábban Novák Dezső, Nyilasi Tibor, Varga Zoltán, hogy csak néhány olyan fradistát említsünk, aki százszorta többet tett ezért a klubért, mint azok az emberek, akik egy elegáns szállodába elbújva döntenek sorsokról, hogy aztán szánalmas érvekkel támasszák alá mindazt, amit már évek óta tudunk: nem mindig az edzőket kellene leváltani – hanem a háttérből irányított, bábként működő ferencvárosi vezérkart. Pintér Attila helyében most tehát fognék egy tollat, és nem a szerződésmódosítást írnám alá, hanem áthúznám a Fradi-címerben található három E betű közül az egyiket, azt, ami az erkölcsöt hirdeti…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik