Utánpótlás - Szabad a pálya, focizzatok, lányok!

Azt aligha kell magyarázni, hogy a hazai női és férfifutball helyzete a férfiszakág valamennyi problémáját figyelembe véve sem említhető egy napon. Amíg az egyik változatlanul a magyar sport legnépszerűbb ága, addig a másiknak sokszor azért is küzdenie kell, hogy egyáltalán elismerjék: a lányok is focizhatnak. A női futballban alacsony a játékosok száma és a kevés működő egyesület között is ritka az, amelyik nem küzd napi finanszírozási gondokkal.
Egyenetlen a szakág területi-földrajzi megoszlása is. Miközben az élvonalbeli csapatok több mint a fele budapesti, vannak olyan megyék, amelyekben egyáltalán nincs működő női csapat. Ahol pedig vannak működő női csapatok, ott a pénzszűke csak ritka kivételként teszi lehetővé az ifjúsági (U19) csapat alatti korosztályos csapatok foglalkoztatását.
Ez az egyenlőtlenség is magyarázza, hogy amikor a Nemzeti Labdarúgó Akadémia a Magyar Labdarúgó-szövetség szakértőivel együttműködve, konzultálva elkészítette a kislánylabdarúgásra vonatkozó fejlesztési programját, két sarokpontot fogalmazott meg. Egyrészt a realitásokhoz ragaszkodva lemondott arról, hogy a program az egész országot lefedje, inkább az erősebb bázisokra, a működő klubok holdudvarára épített. Másrészt a fejlesztés a működő, helyi egyesületekkel szorosan együttműködve az iskolákat választotta.
Ennek oka világosan meghatározható. Az iskolák működő közösségeit lehet a legkisebb ráfordítással a női labdarúgás szolgálatába állítani. A kislányok esetében önmagában a futballal való ismerkedés is jelentős döntést igényel. Hiba lenne még egy döntésre kényszeríteni a lányokat azzal, hogy azonnal az egyesületek felé tereljük őket. A kislányokkal foglalkozó pszichológiai felmérések úgy határozzák meg a 7-11 éves korosztályban a leányok és a fiúk közötti különbséget, hogy amíg a fiúk szívesen keresnek a megszokotthoz képest új közösségeket, a lányok ragaszkodnak megszokott társaikhoz. Ugyanezen tanulmányok állítják, hogy amíg a fiúk szívesen oldódnak fel nagyobb közösségekben, a kislányok inkább a kisebb létszámot, a megszokott arcokat választják. Mindez szintén azt indokolja, hogy a kislányok az iskolai közösségben ismerkedjenek a labdarúgással. Az iskolai labdarúgás rendszere a meglévő struktúrára, szakembergárdára építkezve intenzívebben, nagyobb siker reményében fejleszthető, mintha az egyesületi csapatokat igyekszünk rábeszélni az önálló leányszakosztályok alakítására. Ennek további előnye, hogy, ha valamelyik közösségben végül mégsem alakul ki működő leányfutballcsapat, a kudarc és az anyagi veszteség egyaránt kisebb lesz. Rögzíteni kell ugyanakkor azt is, hogy az iskolai rendszer célja a labdarúgással, a sporttal kapcsolatos pozitív társadalmi hatások mellett az egyesületi típusú minőségi képzés kiszolgálása. Ez két úton történhet, egyrészt az iskolai piramis csúcsán a legügyesebbeknek a régióban meghatározó egyesülethez irányításával, másrészt már az iskolai foglalkoztatással párhuzamosan egyesületi, tisztán leány-, vagy vegyes csapatokban való foglalkoztatással. Az iskolai labdarúgás fejlesztését indokolja, hogy a lánylabdarúgás más újonc korosztályokkal számol, mint a férfiszakág. Természetesen a leányoknál is indokolt, hogy minél hamarabb, tehát a 7-11 éves korosztályban megismerkedjenek a sportággal. De amíg a fiúknál ritka, hogy a felső tagozatos korosztályban abszolút újonc jelentkezik, és ugyanez a középiskolában szinte kizárt, mindez a leányoknál nagyon is elképzelhető.
A Nemzeti Labdarúgó Akadémia a fejlesztési program végrehajtása során régiókra osztotta az országot. Ezek a régiók piramisként működnek, amelynek csúcsán a működő NB I-es, vagy NB II-es női csapat áll (a szombathelyi Viktória FC, a Győri ETO FC, a Miskolc, a Besenyőtelek, a Debrecen, a pécsi PMFC-Ivas, a Kecskemét, a Bonyhád, a Szeged, és viszonylag önálló egységet alkot az erős gyermeklabdarúgással rendelkező Szabolcs-Szatmár és Békés megye), az alépítményt pedig az iskolákban kialakított csapatok, kisebb számban a fiúk között, a vegyes futballban foglalkoztatott gyerekek és a női csapatoknál jelentkező kislányok teszik ki.
Az iskolai csapatok működésének legfontosabb jellemzője a szakmailag korrekt minőségi munka. Ennek elemei: a szakmai kritériumrendszer (központi szakmai program alapján, heti legalább két, intenzív edzés, licencvégzettséggel rendelkező edzők irányításával, rendszeres, tornarendszerű foglalkoztatás, regisztrációs felmérő és kiválasztó rendszer); a pedagógus-edzők munkájának erkölcsi és anyagi elismerése, szakmai képzése és továbbképzése (a szakemberek edzésgyakorlat-vázlatokat, szakanyagokat kaptak, videokazetta készült a leánylabdarúgásról, a nyugat-magyarországi edzők szakmai konferenciát tartottak, a program támogatja az UEFA-rendszerű képzésben való részvételt); a csapatok eszközellátottsága (valamennyi iskola kapott mezeket és labdákat), az egyesületi rendszerhez való kapcsolódás biztosítása.
Mielőtt túl rózsaszínű lenne a program által festett kép, sietve le kell szögezni: ez a fejlesztési program, még ha minden korábbinál jelentősebb erőforrásokat is szán a leánylabdarúgás fejlesztésére önmagában nem lehet, nem lesz elegendő arra, hogy a korosztályos női futball valamennyi gondjára megoldást találjon. Az természetesen óriási dolog, hogy másfél ezer kislány úgy találkozik a labdarúgással, hogy világos számukra – nem elhanyagolhatóan szüleik számára – a sportban rejlő kiugrási, karrierlehetőség. De nem hihetjük, hogy mindannyian tényleg futballisták lesznek, nem gondolhatjuk, hogy a közülük máris kiragyogó legjobbak számára nem a kiválasztás, az erőforrások további koncentrációja a következő lépés. Ezért a következő lépés a piramisok csúcsán álló egyesületeké, amelyek tavasszal korosztályos szinten bevethető, jó játékosokat kapnak ahhoz, hogy stabil U15-ös csapatok alakuljanak. Az iskolákban a lányok pedig fociznak tovább. Ki a maga örömére, ki azért, hogy ha eddig nem sikerült, az előttünk álló években legyen igazi futballista, ki pedig csak azért, hogy az edzéseken részt véve tegye hozzá a maga tégláját a magyar női futball piramisához, és legyen felnőve a futballt támogató feleség, anya, vagy éppen cégvezető.