Férfi kosár Eb: sorsoltak – öt Európa-bajnok válogatott a mieink csoportjában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 14:07
null
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány és játékosai a szlovénok ellen megnyert tavalyi Eb-selejtezőn<br />(Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Csütörtök kora délután Berlinben elkészítették a 24 válogatottat felvonultató 2022-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság csoportbeosztását: az 1955-ben kontinensbajnok magyar csapat további négy korábbi Eb-aranyérmes (Franciaország, Litvánia, Szlovénia, Németország) és Bosznia-Hercegovina társaságában került a B-csoportba. A magyar csapat Kölnben játssza a csoportmérkőzéseit.

 

A 24 válogatottat – a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján – hat kalapba sorolták. A mieink az ötödikből várták a sorsolást, és az elsőből Franciaországot (Európa-bajnok: 2013), a másodikból Litvániát (Eb: 1937, 1939, 2003), a harmadikból a címvédő Szlovéniát (Eb: 2017), a negyedikből az egyik házigazdát, Németországot (Eb: 1993), a hatodikból Bosznia-Hercegovinát kapták csoportellenfélnek.

A négy házigazda (Csehország, Grúzia, Németország, Olaszország) a sorsolás előtt választhatott maga mellé egy-egy ellenfelet, így már korábban eldőlt, hogy Németország és Litvánia, Csehország és Lengyelország, Grúzia és Törökország, valamint Olaszország és Észtország egy csoportban lesz.

A 41. Európa-bajnokságot 2022. szeptember 1–18. között rendezik meg. A négy hatcsapatos csoport mindegyikéből az első négy helyezett jut tovább.

A csoportmérkőzések helyszíne a csehországi Prága, a grúziai Tbiliszi, a németországi Köln és az olaszországi Milánó lesz, míg az egyenes kieséses szakaszt a német fővárosban, Berlinben bonyolítják le.

A selejtezőben Magyarország négyszer győzött – Ausztriát kétszer, Ukrajnát és a 24-es döntőben is csoportellenfélnek megkapott Szlovéniát egyszer-egyszer verte meg –, kétszer kikapott (Szlovénia, Ukrajna), és két legyőzője mögött, velük azonos pontszámmal jutott be a 24-es döntőbe.

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Tbiliszi): Spanyolország, Oroszország, Törökország, Grúzia, Belgium, Bulgária
B-CSOPORT (Köln): Franciaország, Litvánia, Szlovénia, Németország, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina
C-CSOPORT (Milánó): Görögország, Olaszország, Horvátország, Ukrajna, Észtország, Nagy-Britannia
D-CSOPORT (Prága): Szerbia, Csehország, Lengyelország, Finnország, Izrael, Hollandia

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
Tegnap, 19:36

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A 36 pontos Yabusele vezérletével nyertek a franciák a kosár Eb-n, kikaptak a görögök

Kosárlabda
2025.09.02. 23:30

Férfi kosár Eb: tripla dupla Doncictól, megvan a szlovénok első győzelme

Kosárlabda
2025.08.31. 17:50

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40
Ezek is érdekelhetik