Puszi mindenkinek – Malonyai Péter jegyzete

Van, amikor a rossz játék sem számít. Akkor mindenképpen, amikor a csapat végül megnyeri a meccset.

Mint pénteken a magyar kosárlabda-válogatott, amely úgy győzte le Ausztriát, hogy a mérkőzés nagy részében hátrányban játszott. De – Shakespeare-rel szólva – minden jó, ha vége jó, hiszen nem csupán nyert a csapat, hanem kijutott az Európa-bajnokságra.

Újra.

És ez a döntő. Az ismétlés – 2017 után. Amikor a magyar csapat 15. lett 24 induló között. Ne becsüljük le az eredményt, hiszen nem akármilyen sportágról van szó, népszerűsége elöl áll a labdajátékok sorában, miközben nálunk a korábbi évtizedekben leginkább a duma dívott a produkció helyett.

Most viszont újra Európa-bajnoki résztvevő a magyar csapat. A sikernek, a kijutásnak nyilván számtalan összetevője van, pontosabban éppen annyi, ahány valós vagy felkent szakértő értékeli majd a mostani teljesítményt, nyilván azt is elmondva, hogy ő aztán mindig tudta…

Nem tudhatta. Legfeljebb Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánynak és a játékosoknak lehetett sejtésük arról, mi kell ahhoz, hogy megszolgálják az itthoni kiemelt érdeklődést – és persze a rá épülő egzisztenciális lehetőségeket. Engem túlságosan nem érdekel, mire mennyi pénzt költenek a magyar sportban (csak a felhasználás számonkérésére esküszöm), így most azt mondom, minden forintot (eurót) megért a péntek este, elvégre ott vagyunk az Európa-bajnokságon.

A televízió előtt ülve annyi szakmai okosságot (néha csak okoskodást) voltam kénytelen elviselni, hogy nem csupán a hozzáértésem hiánya, hanem a szakma tisztelete miatt sem próbálkozom megfejteni, miért sikerülhetett a reménytelen. Amit fogni tudtam, az csupán annyi, hogy a játékosok becsülettel tették a dolgukat. Akkor is újra és újra próbálkoztak, igyekeztek elővezetni legjobb tudásukat, amikor az előző kísérletük, sőt kísérleteik enyhén szólva sem sikerültek.

Ilyenkor nem szokás, de érdemes lenne meghallgatni az osztrákokat is: szerintük hogyan csúszhatott ki a kezükből egy megnyert meccs? Mert az sem érdektelen a csapatunk jövője szempontjából, hogy szerintük miben nőttünk föléjük. De ez alapvetően csak a sportszerűség diktálta mellékszál, ahogy ismerve a trendet az is, hogy a csapatunkban nem honosított, hanem Magyarországon honos kosarasok lendültek túl a reménytelenségen.

A végére pedig Ivkovics kapitány illesztendő, aki így összegzett: „Puszi mindenkinek Magyarországon!”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!