A csapat ismérve – Bobory Balázs jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 23:30

Bajban ismerszik meg a barát – tartja a mondás, de ugyanúgy egy csapat is attól igazán csapat, ha a legnagyobb problémák közepette rendületlenül küzd a céljaiért, a játékosok egy percig sem adják fel a küzdelmet, és ha a végső győzelem el is marad, a gerinc egyenes, a tekintetek tiszták és becsületesek maradnak.

Ráadásul vannak olyan esetek, amikor az erőfeszítéseket, a különleges energiabefektetéseket siker koronázza. Ez történt a szolnoki férfi kosárlabdacsapattal, amely három meghatározó játékosa nélkül hódította el a Magyar Kupát egy olyan alakulat, történetesen a Falco ellen, amelynek játékoskerete akkor is hasonlóan erősnek tűnik, ha mindkét oldalon mindenki egészséges. Azonban a szombathelyiek nem tudták kihasználni viharvert ellenfelük hátrányos helyzetét – talán éppen azért, mert még nincsenek olyan személyiségjegyeik, mint a másik oldalon azoknak a játékosoknak, akik korábban is többnyire elhódították a serlegeket a hazai kiírásokban.

A Szolnok szombat délután – egyébként pedig a háromnapos kupadöntő során – az összes problémáját a maga javára fordította. Nyilván nem érezte esélytelennek magát a torna előtt, amiért Jaylin Airington hosszú sérülése miatt csak négy légióssal vette fel a harcot. Aztán nem roppant meg, amikor a nyitó napon a keret egyik legjobb védőjátékosa, Kovács Péter csonttörést szenvedett. Kiheverte a legsúlyosabb csapást, a hangadó és vezér Sztrahinja Milosevics kiesését is, mert a többiek összezártak, és szépen elosztották egymás közt a feladatokat. Az edző Dragan Alekszicsnek be kellett vetni olyan fiatalokat, akik a szezonban eddig epizódszereplők voltak, most fontos láncszemekké váltak. Az aranycsatában pedig olyan erőket mozgósítottak, úgy harcoltak egymásért a szolnokiak, amitől leestek az állak – főleg a szombathelyi játékosoké, akik nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Aki sportolt valaha, az tudja, ilyen szituációkban a leg-édesebb a győzelem. Nem véletlenül tartja ezt a diadalt az Olaj zsenije, Vojvoda Dávid szolnoki pályafutása legnagyobb sikerének, mert valahol belül ő is tudta, ez a zászló nem az ő csapatának áll. Ám társaival együtt sikerült elnyomnia magában minden kétséget, sőt tudta, hogy most másért, másokért kell küzdenie, amelynek teljes egészét csapatnak hívják.

Abban pedig biztosak lehetünk, egy ilyen győzelem még inkább összekovácsol egy társaságot, szóval vakarhatják a fejüket az ellenfelek, mert nem tudni, hogy lehet majd megállítani az Olajt a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
19 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43
Ezek is érdekelhetik