Kincsünk van – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.09.06. 23:50

Jó magyarnak lenni! Kolozsváron még jobb magyarnak lenni! Amikor kosárlabda Európa-bajnokság van Kolozsváron, akkor a legjobb magyarnak lenni!

Már hogyne lennénk büszkék a történelmi magyar városra, Mátyás király szobrára, szülőházára, a Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjainkra, Apáczai Csere Jánosra, Dsida Jenőre, Esterházyakra, Bethlenekre?!

És ha néhány év múlva visszagondolunk 2017 kora őszére, biztosan eszünkben jut Kolozsvár kapcsán Hanga Ádám, Vojvoda Dávid, Tóth Norbert, Ruják András és persze Ivkovics Sztojan neve is.

Sorsszerű, hogy az 1920-ban kijelölt határtól több mint 150 kilométerre található városban újabb hőstettet hajtottak végre magyarok, mégpedig olyan vitézek, akiknek az elmúlt években, évtizedekben csak a keserűség jutott, már-már nem is hittek magukban, és kezdték azt gondolni, már csak otthon jók.

Tévedtek, bár most is otthon – innen nézve itthon – voltak jók, mégis az anyaországtól távol, egy olyan helyen, amelyen az évszázados magyar szellemiség és kultúra kézzel tapinthatóan ott van az épületekben, a tárgyakban, a műemlékekben.

Szóval, nyomot hagytak itt ezek a kosaras fiúk, sőt újkori történelmet írtak azzal, hogy sikerrel vették a csoportkört, és pénteken utazhatnak az Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszára, Isztambulba. A magyar kosárlabdázás, Vojvoda Dávid szavaival élve, felkerült Európa térképére, amit itt, Kolozsváron minden pillanatban érezni, elég csak néhány percre beugrani a csapatoknak szállásul szolgáló hotelbe, ahol sztárjátékosok, sztáredzők veregetik a mieink vállát a bravúros szereplés láttán.

A sikerhez elég volt eleink receptje: bátorság, ötlet, kitartás – még a legnehezebb időkben is. Ez a társaság a kapitánnyal együtt még akkor is rengeteg támadásnak volt kitéve, amikor hibátlanul vette a selejtezősorozatot, sőt néhány nappal az Európa-bajnokság előtt is sokan megkérdőjelezték a keret összetételét, alkalmasságát – egyeseket leírtak, fontos tagokat kiköveteltek a csapatból, ám a közösség ettől még jobban összezárt, és összeszorított foggal, „csak azért is” hangulatban könnyeket csalt ezer meg ezer anyaországi és erdélyi magyar szemébe.

Éppen Kolozsváron, a kincses városban.

Nekünk is kincsünk van, ez a csapat, ezek a játékosok – meg kell becsülni őket.

Az Európa-bajnokság után is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik