Kinek is volt fontos a mérkőzés?

A pirosra és fehérre mázolt arcú embersereg, a megszámlálhatatlan duda, a nemzeti színekben pompázó sál és kalap árulkodott róla, a házigazdának esze ágában sincs félvállról venni az öszszecsapást. Annak ellenére sem, hogy két légiós, a málagai Wojcik, valamint a görög Periszteriben kosarazó Szybilski már nem volt a csapattal.
Fájdalom, egy neves hiányzó nálunk is akadt. A derekát fájlaló Czigler nem tudta vállalni a játékot, így Simon ugrott be tizediknek. A nyitósor ugyanakkor nem változott, azaz a két center, Dávid és Gulyás mellett ismét három kisemberrel kezdett Varga kapitány.
Meg is értették egymást a mieink, a labdák szépen szálltak be a palánk alattiak kezébe, akik többé-kevésbé éltek is a lehetőségekkel. Nagyrészt ennek volt betudható, hogy kézben tartotta a meccset Magyarország és úgy tetszett, ez a játék célravezető.
Az is volt. Bő fél negyedig. Amíg be nem lőtték magukat a lengyelek. Akárcsak Lettországban, ezúttal is a hárompontosokkal gyűlt meg a mieink baja. Pillanatok alatt három triplát vágott be a vendéglátó, s azon nyomban megfordította az eredményt. Nagy baj azért nem volt, hiszen a Mészáros helyett érkezett Dzunics gyorsan betalált távolról, Kálmán büntetőivel pedig már újra Gulyásék tartottak előrébb.
Igenám, csakhogy a második felvonás egyáltalán nem úgy indult, ahogy azt reméltük. Zielinski és Korytek mellett betalált az egyik nagy-nagy közönségkedvenc, Pluta is, miközben odaát leblokkolt a társaság. A tetejébe a két játékvezető rendre másfele pillantott, amikor a hazaiak jobb eszköz híján püfölték Gulyás kezét, aminek az lett a vége, hogy az Asvel centere egy idő után kérdőre fogta a sporikat. Ôk pedig mintha erre vártak volna: már fújták is a technikait…

Szó mi szó, nem állt túl jól a magyarok szénája, főleg amikor bő egy perccel a nagyszünet előtt tíz ponttal meglépett Lengyelország. Valljuk be, a külső körülmények – értsd: a két szürke ruhás tevékenysége – mellett pocsék játékkal rukkoltak elő a mieink a második negyedben. A felforgatott centersor közel sem volt annyira hatékony, mint a Dávid, Gulyás duó a meccs elején, miközben a "kicsik” közül sem akadt, aki kihúzta volna a kátyúban rekedt szekeret.
Rossz hírünk van: sok jó a folytatásban sem történt a magyarokkal. Pluta és Zielinski, a két vezér gyorsan letette a névjegyét és bár a túloldalon bevágott egy-egy triplát Fodor és Mészáros is, csak nem csökkent a különbség. Pedig higgyék el, a lengyelek nem mutattak semmi rendkívülit. Ugyanez a csapat egy héttel korábban szintén Rzeszówban simán kikapott Lettországtól. Az ok tehát, amiért 15 pontos előnyt szerezhetett Szczubial alakulata, csakis a magyar csapatban keresendő. Még szerencse, hogy amíg ezen keseregtünk, Fodor beszórt hat pontot, amivel valamelyest közelebb került riválisához a vendégcsapat.
Ám sajnos nem eléggé. S ha ehhez hozzátesszük Pluta, az Anwil Wroclawek ihletett sztárjának játékát, máris ott tartunk, ahol a part szakad. Rossz volt nézni, ahogy átszáguldott a magyarokon a vendéglátó. Romokban hevert ekkor a magyar válogatott. Az ezt megelőző két meccsen remeklő Németh szinte az összes dobását elrontotta (a végén 1/10-es mezőnymutató állt a neve mellett…), talán csak Fodor volt dicsérhető – amíg nem sérült meg. Odaát persze napsütéses volt minden. A közönség hullámozva éltette az övéit. Azokat a fiúkat, akiknek már szinte semmi esélyük nincs a továbbjutásra. És ez a legboszszantóbb a vereségben. Hogy általa felsejlik, mi is hasonló sorsra juthatunk…

Mestermérleg
Dariusz Szczubial: – Lényegesen gyorsabban játszottunk, mint a magyarok. Képesek voltunk megfogni az ellenfél magas embereit és nem is tudott leindítani bennünket Magyarország. Én úgy láttam, motiváltabbak is voltunk.
Varga Mátyás: – El kell ismernem, mindenben felülmúlt bennünket a lengyel válogatott. Katasztrofálisan dobtunk, ezzel a teljesítménnyel pedig nem lehet győzni. Lengyelország sokkal jobban akarta a sikert, mint mi.